http://www.beszed.hu

Valódi segítség a fogyatékkal élőknek

2010. 12. 19. 00:00
Cimkék: Down-kór, fogyatékkal élők, fogyatékosság,
A cikk értéke:
Együttműködési nyilatkozatot írt alá Pokorni Zoltán a Down Egyesülettel kedd délután a Parlamentben, amelyben a hazai oktatási intézmények integrációs oktatás iránti elkötelezettségét fogalmazták meg.

A Mindenkinek becsöngettek elnevezésű oktatási program keretében fogyatékossággal élő (elsősorban Down-szindrómás) gyermekeken próbálnak segíteni. A program határozott célja a fogyatékosok elfogadásának segítése, társadalmi beilleszkedésük könnyebbé tétele, illetve az, hogy ezek a gyerekek a lakóhelyükhöz legközelebb kapjanak ellátást. A sérült gyermekek több héten át általános iskolai közösségekben vesznek részt heti egy-két alkalommal, és az együtt eltöltött idő alatt valamilyen közös produktumot hoznak létre.

Pokorni Zoltán, az oktatási bizottság fideszes elnöke szerint olyan tudás gyűlt össze ebben a programban, ami a kitűzött célokat elérhetővé teszi. Mint emlékeztetett, korábban sok jó szándékú kezdeményezés indult pénz és feltételek nélkül, ezért olykor a visszájára fordultak.

Az elmúlt nyolc év oktatási politikája egyértelműen megmutatta, nem elég csak paragrafusokat hozni, időt, pénzt, energiát és munkát kell mögé tenni - fogalmazott Pokorni Zoltán, aki jó, emberséges és hasznos programnak nevezte a Mindenkinek becsöngettek elnevezésű kezdeményezést. Az oktatási bizottság elnöke szorgalmazta azt is, hogy a program részleteit a bizottság tagjai előtt személyesen is ismertessék az alapítvány munkatársai.

http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=156333


Forrás:
http://www.fidesz.hu

Eddigi vélemények a cikkről:

nem írt még senki véleményt a cikkről

Szemle cikkei cimkék szerint

afázia, stroke (3), ajak- és szájpadhasadék (1), akadálymentesítés (12), állatasszisztált terápia (1), alternatív pedagógia (1), autizmus, spektrum zavar (89), balkezesség (4), beszéd (2), beszédfejlődés (3), beszédhiba, beszédzavar, beszédfogyatékosság (1), beszédszervek (1), betegség (8), blog (1), bölcsöde (2), cigány, roma (9), család, szülők (26), diagnosztika (7), differenciálás (2), diszgráfia, írásnehézség, legaszténia (2), diszkalkulia, számolási zavar (3), diszkrimináció, hátrányos megkülönböztetés (3), diszlexia, olvasászavar (10), Down-kór (15), e-learning (5), egészség, egészségügy (5), érdekvédelem, érdekképviselet (11), értelmileg sérült (8), érzékelés, észlelés (3), érzékszervek (3), esélyegyenlőség (45), fejlesztés (33), fejlesztő pedagógia (4), fejlődési zavar (5), felsőoktatás (47), felvételi (21), felzárkóztatás (9), figyelem (3), figyelemzavar (8), fogyatékkal élők, fogyatékosság (131), genetika (2), gyász, halál (2), gyermek (65), gyógypedagógia (77), gyógytorna, konduktív pedagógia (1), habilitáció, rehabilitáció (7), hallás, hallászavar, hallássérülés (40), határon túl (1), hátrányos helyzet (19), hiperaktív, hiperaktivitás (14), integráció, inklúzió (32), internet (8), írás (3), irodalom (6), iskola, iskoláskor (52), iskolaérettség (5), ismeretterjesztés, tájékoztatás (2), játék (11), jelnyelv (5), jogtudomány (3), készségek, képességek (21), kiállítás, tárlat (15), kommunikáció (10), kompetencia (9), konferencia, előadás (144), korai fejlesztés (24), kutatás (12), látás, látászavar, látássérülés (23), lateralitás (1), logopédia (7), logopédus (2), magatartászavar (5), matematika (3), média (1), mese, mesekönyv (11), Montessori pedagógia (2), mozgás, mozgásfejlesztés (21), mozgássérülés (4), művészet (9), nevelés (30), nyelv, nyelvi fejlődés (5), nyelvtanítás, nyelvtanulás (7), oktatás (111), olvasás (16), orvostudomány (5), óvoda, óvodáskor (28), pályakezdés (1), pályázat (64), pedagógia (48), prevenció, megelőzés (4), pszichés zavar (2), pszichológia (37), rajz, rajzolás (5), relaxáció (1), részképesség (3), segítségadás, támogatás (25), sérült (17), siketség, nagyothallás (11), SNI (24), sport (4), stressz (1), számítógép, szoftver (3), szindróma (1), színművészet (10), szórakozás (4), szülők (19), tanfolyam, továbbképzés (19), tanulás (20), tanulásban akadályozott (2), tanulási zavar, tanulási nehézség (16), tanulmány (2), társadalom (3), tehetséggondozás (4), terápia (23), TV (1), tünet, tünetegyüttes (8), törvények, jogok (37), virtuális tananyag (1), viselkedési zavar (4), vizsgálat (7), zene, zeneterápia (6),


a szemle összes cikke

↓ hirdetés ↓
impresszum | adatvédelmi szabályzat | írjon nekünk | partnereink |