http://www.beszed.hu

Meddig szép a 'cidabida'?

2008. 05. 05. 00:00
Cimkék: pöszeség, logopédia, beszédhiba, beszédzavar, beszédfogyatékosság, beszédfejlődés,
A cikk értéke:


A kisgyermekes családok életében nagy esemény, amikor szemünk fénye először mond ki egy szót vagy szókezdeményt. Türelmetlenül várjuk ezt a pillanatot, és természetesen feljegyezzük, mi is volt a kicsike első szava.

Általában egy éves kor körül kerül sor erre, egyeseknél sokkal hamarabb, másoknál kicsit később. Ilyenkor még nem érdekel senkit, hogy néhány hangot a gyermek nem ejt tisztán, megértjük azt, hogy "téjem" (kérem), "ápa" (lámpa), "cidabida" (csigabiga). A gyermek beszéde tovább fejlődik, egyre több szót használ, de egyes beszédhangok torzítása, kihagyása, más hanggal való felcserélése néhány kisgyermeknél egészen sokáig, akár a nagycsoportos óvodás korban is fennmaradhat.

Míg az egészen kicsi gyermekeknél nem zavarja a fülünket a selypítés-pöszeség, változó, hogy egy-egy szülő, nagyszülő meddig tartja aranyosnak és elfogadhatónak a helytelenül ejtett hangokat, és mikor kezd aggódni, hogy gyermeke, unokája helyesen beszél-e majd. Amíg a kisgyermek csak gőgicsél, az emberi nyelvek szinte valamennyi hangzóját kiejti, majd az egyéni beszédfejlődés során az őt körülvevő nyelvi környezet hangzóit építi be saját beszédébe. A magyar nyelvben is vannak beszédmotorikusan könnyebben ejthető hangok, például a magánhangzók többsége, az ajakhangok (p,b,m), a foghangok (f,v), a felpattanó zárhangok (t,d). A legtöbb kisgyermeknél ezek jelennek meg először a szavakban, és a nehezebben ejthető hangzókat (pl. ő,ű, sziszegő hangok: sz-z-c, s-zs-cs, k-g, r-l), a fentebb említett könnyebben ejthetőkkel helyettesítik (szűrő-szújó). Megeshet, hogy a gyermek a számára nehéz hangot egyszerűen kihagyja a szavakból (pl. puska - puka), vagy torzítva ejti (pl. sz-z-c hangoknál a nyelvét kidugja a két fogsora között).

Meddig hagyhatjuk, hogy gyermekünk hibásan ejtsen egyes hangokat? Kell-e javítani a beszédét? Igen, a gyermek hibás hangjait ki kell javítani - de csak a megfelelő időben és logopédusi segítséggel! Ha túl korán, 3-4 éves korban, és szakember közreműködése nélkül próbálja a szülő, nagyszülő helyrehozni a hibás beszédet, a jóindulatú segítségadás visszájára is fordulhat. Lehet, hogy a jókából róka lesz, de esetleg az r hangnál nem a fogak mögött pereg majd a nyelv, hanem a torokban, franciásan. Nagycsoportos korban pedig a logopédus, a gyermek és szülő is nehéz, fáradságos munkával, rengeteg gyakorlással tudja csak az így elrontott hangot kijavítani, míg a renyhe, r helyett j-t ejtő nyelv a szakszerű foglalkozásoknak köszönhetően tisztán, a megfelelő helyen képezve perdülne meg és épülne be a beszédbe.

A legtöbb óvodában az óvodai logopédus a nagycsoportos, iskolakezdés előtt álló összes kisgyermeket végighallgatja, és kiszűri a beszédhibásokat. Ebben az életkorban lehet a leghatékonyabban kijavítani a hanghibákat, hiszen a gyermekek fogékonyak és készségeik-képességeik mind az észlelés, mind a kivitelezés terén megfelelő szintűek. Ötéves kor előtt akkor érdemes logopédushoz fordulni hangképzési hibák miatt, tanácsadás céljából, ha a kisgyermek beszéde a sok hiba miatt szinte érthetetlen (pl. sok mássalhangzót helyettesít a könnyen ejthető t-vel). A gyerekkori pöszeség esetében az egy, súlyosabb esetben két évig tartó logopédiai terápia rendszeres otthoni gyakorlással kiegészítve tökéletessé teheti a beszédet.

Mit tegyen a szülő gyermeke tiszta hangképzéséért? A legfontosabb, hogy már az újszülötthöz, csecsemőhöz se szóljon selypegve, torzított hangokkal („Dele ide, kici bogalam!") Az ilyen kicsikhez is beszéljünk tisztán, kicsit dallamosabban, az átlagosnál nagyobb hanglejtéssel, így a gyermek a kezdetektől a szép magyar beszédhez szokik hozzá. Hangozzon el minden gyermekdal, mondóka, mese helyesen ejtett hangokkal, lehetőleg élőben, nem lemezről vagy tévéből, így teremthető ideális környezet a beszédtanulás folyamatához.

Forrás:
Elges Renáta logopédus
Babafalva.hu

Eddigi vélemények a cikkről:

nem írt még senki véleményt a cikkről

Kapcsolódó link(ek)

 

Szemle cikkei cimkék szerint

afázia, stroke (15), ajak- és szájpadhasadék (11), akadálymentesítés (1), artikuláció (9), autizmus, spektrum zavar (5), beszéd (69), beszédészlelés, beszédmegértés (4), beszédfejlődés (30), beszédhiba, beszédzavar, beszédfogyatékosság (57), beszédritmus (12), beszédszervek (11), beszédtechnika (16), beszédtempó (2), BNO (1), bölcsöde (1), család, szülők (11), dadogás (37), diagnosztika (6), diszfázia (2), diszfónia (3), diszgráfia, írásnehézség, legaszténia (16), diszkalkulia, számolási zavar (8), diszlexia, olvasászavar (54), dizartria (1), Down-kór (2), e-learning (2), egészség, egészségügy (2), emlékezet, memória (2), érdekvédelem, érdekképviselet (6), értelmileg sérült (1), érzékelés, észlelés (8), érzékszervek (1), esélyegyenlőség (8), fejlesztés (23), fejlesztő pedagógia (4), fejlődési zavar (1), felsőoktatás (2), felvételi (4), felzárkóztatás (1), figyelem (1), fogak (10), fogszabályzás (7), fogyatékkal élők, fogyatékosság (34), foniátria (8), genetika (1), gyász, halál (5), gyermek (46), gyógypedagógia (47), gyógytorna, konduktív pedagógia (6), habilitáció, rehabilitáció (4), hadarás (4), hallás, hallászavar, hallássérülés (13), hang (17), határon túl (3), hátrányos helyzet (2), helyesírás (2), hiperaktív, hiperaktivitás (2), integráció, inklúzió (7), internet (2), írás (12), iskola, iskoláskor (27), iskolaérettség (1), ismeretterjesztés, tájékoztatás (5), játék (11), jelnyelv (1), készségek, képességek (18), kétnyelvűség (6), kiállítás, tárlat (4), kiejtés (3), kitüntetés, díj (1), kommunikáció (37), kompetencia (2), konferencia, előadás (63), korai fejlesztés (3), kutatás (14), látás, látászavar, látássérülés (6), légzés (6), lelki egészség (1), logopédia (107), logopédus (18), matematika (8), megemlékezés (1), megkésett-és akadályozott beszédfejlődés (8), mese, mesekönyv (11), minőségbiztosítás, minőségirányítás (1), MLSZSZ (3), Montágh Imre (1), mozgás, mozgásfejlesztés (15), mutizmus (1), nevelés (11), nyelés (8), nyelv, nyelvi fejlődés (23), nyelvlökéses nyelés (5), nyelvtan (2), nyelvtanítás, nyelvtanulás (13), oktatás (54), olvasás (39), orrhangzós beszéd (6), orvostudomány (7), óvoda, óvodáskor (12), pályakezdés (1), pályázat (8), pedagógia (21), prevenció, megelőzés (2), pszichés zavar (1), pszichológia (11), pöszeség (14), rajz, rajzolás (5), rekedtség (3), részképesség (1), segítségadás, támogatás (9), SNI (4), sport (3), stressz (1), stroke (3), számítógép, szoftver (10), számolás (5), színművészet (3), szókincs (3), szórakozás (1), szülők (19), tanfolyam, továbbképzés (11), tanulás (9), tanulási zavar, tanulási nehézség (35), terápia (39), testbeszéd (4), Thoroczkay Miklósné Kövesi Lucia (4), TV (4), tünet, tünetegyüttes (3), törvények, jogok (9), viselkedési zavar (2), vizsgálat (12), zene, zeneterápia (3), önismeret (1),


a szemle összes cikke

↓ hirdetés ↓
impresszum | adatvédelmi szabályzat | írjon nekünk | partnereink |