http://www.beszed.hu

MÁsZÍNHÁZ - emberépítés drámajátékkal

2011. 02. 12. 00:00
Cimkék: értelmileg sérült, színművészet,
A cikk értéke:

A MÁsZÍNHÁZ tagjai 17-30 év közötti értelmi sérült fiatal felnőttek. Gyógypedagógus-logopédus és drámapedagógus vezetésével 5 éve létezik a formáció. A MÁsZÍNHÁZban - nevével ellentétben - nem elsősorban hagyományos színészképzés folyik, bár a gyerekek minden olyan képzési formában részesülnek, amely lehetővé teszi, hogy amatőr színjátszó csoportként jellemezzük magunkat. Ebben a „színházasdiban" nem az esetleges bemutató az igazán fontos, hanem az azt megelőző nevelési folyamat. Drámajátékaink az emberépítést célozzák, feladatuk a személyiségformálás, a kapcsolatfelvétel, a kapcsolattartás, a közlés megkönnyítése.

A dráma szó jelentése: tenni, cselekedni. Jelentéséből következik, hogy aktív részvételt, cselekvést követel minden játékostól. A résztvevők passzív szemlélőből aktív, a történéseket maguk alakító, befolyásoló, változtató játékossá válnak. A foglalkozások komplexek: zenepedagógus és vizuális szakember segíti a munkát.

Az igazi feladat abban áll, meg kell tanítani őket, hogy hogyan kommunikálják mindezt a külvilág felé. Amit a MÁsZÍNHÁZ próbál átadni nekik, megtapasztaltatni, megtanítani, azok remélhetőleg beépülnek a személyiségükbe és a későbbiekben, a mindennapokban profitálni fognak belőle. A beszédfejlesztéseken, helyzetgyakorlatokon, spontán vagy célzott improvizációkon keresztül viselkedésmintákat tanulnak, rátalálnak egy önkifejezési módra és ennek segítségével a társadalom felé is kommunikálni tudják, amit érdemes, sőt fontos tudni róluk. Nyári táboraikban a következő évi bemutatót készítik elő, ilyenkor elmélyültebb és intenzívebb munkára nyílik lehetőség.

Céljuk a csoport minél szélesebb körben való ismertté tétele, hogy minél több fiatal tudjon csatlakozni, ahol úgy érzik, hogy a drámapedagógia, a színjátszás egy olyan alternatív fejlesztési lehetőség, mely tovább tágítja a sérült emberek határait. Mindezen túl a közösségépítés, az önmagunk- és egymás alaposabb, jobb megismerése is rendkívül fontos, hiszen játszani, örömmel együtt lenni csak így jó és érdemes...

Sérültek.hu 
http://www.serultek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1711&Itemid=2


Forrás:
Sérültek.hu

Eddigi vélemények a cikkről:

nem írt még senki véleményt a cikkről

Szemle cikkei cimkék szerint

afázia, stroke (3), ajak- és szájpadhasadék (1), akadálymentesítés (12), állatasszisztált terápia (1), alternatív pedagógia (1), autizmus, spektrum zavar (89), balkezesség (4), beszéd (2), beszédfejlődés (3), beszédhiba, beszédzavar, beszédfogyatékosság (1), beszédszervek (1), betegség (8), blog (1), bölcsöde (2), cigány, roma (9), család, szülők (26), diagnosztika (7), differenciálás (2), diszgráfia, írásnehézség, legaszténia (2), diszkalkulia, számolási zavar (3), diszkrimináció, hátrányos megkülönböztetés (3), diszlexia, olvasászavar (10), Down-kór (15), e-learning (5), egészség, egészségügy (5), érdekvédelem, érdekképviselet (11), értelmileg sérült (8), érzékelés, észlelés (3), érzékszervek (3), esélyegyenlőség (45), fejlesztés (33), fejlesztő pedagógia (4), fejlődési zavar (5), felsőoktatás (47), felvételi (21), felzárkóztatás (9), figyelem (3), figyelemzavar (8), fogyatékkal élők, fogyatékosság (131), genetika (2), gyász, halál (2), gyermek (65), gyógypedagógia (77), gyógytorna, konduktív pedagógia (1), habilitáció, rehabilitáció (7), hallás, hallászavar, hallássérülés (40), határon túl (1), hátrányos helyzet (19), hiperaktív, hiperaktivitás (14), integráció, inklúzió (32), internet (8), írás (3), irodalom (6), iskola, iskoláskor (52), iskolaérettség (5), ismeretterjesztés, tájékoztatás (2), játék (11), jelnyelv (5), jogtudomány (3), készségek, képességek (21), kiállítás, tárlat (15), kommunikáció (10), kompetencia (9), konferencia, előadás (144), korai fejlesztés (24), kutatás (12), látás, látászavar, látássérülés (23), lateralitás (1), logopédia (7), logopédus (2), magatartászavar (5), matematika (3), média (1), mese, mesekönyv (11), Montessori pedagógia (2), mozgás, mozgásfejlesztés (21), mozgássérülés (4), művészet (9), nevelés (30), nyelv, nyelvi fejlődés (5), nyelvtanítás, nyelvtanulás (7), oktatás (111), olvasás (16), orvostudomány (5), óvoda, óvodáskor (28), pályakezdés (1), pályázat (64), pedagógia (48), prevenció, megelőzés (4), pszichés zavar (2), pszichológia (37), rajz, rajzolás (5), relaxáció (1), részképesség (3), segítségadás, támogatás (25), sérült (17), siketség, nagyothallás (11), SNI (24), sport (4), stressz (1), számítógép, szoftver (3), szindróma (1), színművészet (10), szórakozás (4), szülők (19), tanfolyam, továbbképzés (19), tanulás (20), tanulásban akadályozott (2), tanulási zavar, tanulási nehézség (16), tanulmány (2), társadalom (3), tehetséggondozás (4), terápia (23), TV (1), tünet, tünetegyüttes (8), törvények, jogok (37), virtuális tananyag (1), viselkedési zavar (4), vizsgálat (7), zene, zeneterápia (6),


a szemle összes cikke

↓ hirdetés ↓
impresszum | adatvédelmi szabályzat | írjon nekünk | partnereink |