2007. 07. 16. 00:00
Cimkék: tanulási zavar, tanulási nehézség, nyelv, nyelvi fejlődés, beszéd,
A cikk értéke:
Esetismertetések
1. eset: A 23 hónapos Dale szüleit aggasztja, hogy fiuk szókincse mindössze nyolc szóból áll. Bár e néhány szóval és mutogatással megérteti magát gondozóival, egyre inkább frusztrálja, hogy szülei elvárják, hogy beszéljen, és képtelenek megérteni kívánságait. Étkezések alkalmával és a nap folyamán Dale „társalog" családtagjaival és élvezettel utánozza a motor hangját, miközben autóit tologatja a földön. Édesapja kérésére örömmel „hívja" vacsorázni idősebb testvéreit és általában jól viselkedik.
2. eset: Az 5 és fél éves Sarah-nak, aki hibás beszéde miatt óvodás korában már részt vett logopédiai foglalkozásokon egy gyermekfejlesztési program (Early Childhood Program) keretében, nehézséget okoz az ábécé néhány nagy- és legtöbb kisbetűjének felismerése. Körülbelül öt betű hangalakját ismeri fel. Az óvodáskor végén elvégzett felmérés alapján a logopédus nem tartotta szükségesnek a nyelvi készségeket fejlesztő foglalkozásokat. Bár szereti, ha szülei vagy óvónője felolvasnak neki, az óvónő által irányított olvasás iránt nem mutat érdeklődést, figyelme könnyen elkalandozik. Óvónője szerint megfontolandó lenne, hogy a gyermeket egyelőre ne írassák be az első osztályba.
...
Kommentár Szerzője: Fehérné Kovács Zsuzsanna
A tanulmány betekintést nyújt a gyermekkori beszéd- és nyelvfejlődési zavarok azon csoportjába, amelyek ép idegrendszer, hallás, intellektus és szociokulturális környezet ellenére jönnek létre, és bizonyos típusuk még összefüggést mutat az olvasási zavarokkal is.
Különösen azért izgalmas a cikk, mert gyermekorvosok számára íródott, akiket ezen ismereteken keresztül kívánnak bevonni a prevencióba, a diagnosztikai tevékenységbe.
A tanulmányban bemutatott nyelvfejlődési állomások ismertetése, az olvasás elsajátításához szükséges környezeti támogató attitűd bemutatása nagyon fontos azoknak a szakembereknek, akik a legkorábban és legtöbbször találkoznak ezzel a népességgel és az őket nevelő szülőkkel. Bemutatja, hogy igenis szükséges a korai felvilágosítás, támogatás, bizonyos esetekben a beavatkozás, és a halogatás, a „majd kinövi" taktikája ezen az optikán keresztül igencsak idejétmúltnak tekinthető.
Sajnos a magyar prevenciós gyakorlat ebből a szempontból még igen gyermekcipőben jár, mivel e prevenciós tudás hazánkban nem a gyermekorvos-, hanem a logopédusképzés részét képezi. A beszéd- és nyelvfejlődési zavarok megelőzése, felismerése, diagnosztikája, terápiája nálunk elsősorban pedagógiai, gyógypedagógiai-logopédiai kompetencia. Ennek oka, hogy Magyarországon az ellátórendszer az oktatás keretein belül épült ki a gyógypedagógia - logopédiai tevékenységbe ágyazottan (az első intézet Aradon jött létre „Orthophonikus Intézet" néven 1891-ben).
Működését az oktatási törvény szabályozza (az 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról a logopédiát az alapellátások körébe sorolja, az általa előírt feladatok megvalósulását oktatási- nevelési, valamint pedagógiai szakszolgáltatói intézményekbe rendeli).
Sok országban azonban az egészségügy feladata az óvodás- és iskoláskorú népesség logopédiai ellátása, melyet a társadalombiztosítás finanszíroz az orvosi diagnózis alapján. A magyar finanszírozás oktatási gyakorlata ellenére a diagnosztikában megjelenik a medicinális megközelítés is, hiszen ezek az úgynevezett beszédkórképek BNO-kóddal rendelkeznek, és a szakértői és rehabilitációs bizottságok e kódok alapján írják meg szakértői véleményüket (állítják fel gyógypedagógiai diagnózisukat), amely kód feljogosítja a terápiát végző intézményt az emelt normatív támogatás igénybe vételére. 
...
Forrás:
Részletek a Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle XI. évfolyam, 2. szám (2006. áprilisi számából; 58. oldal
Szerző: Kenneth L. Grizzle, PhD; Mark D. Simms, MD, MPH
Szemle cikkei cimkék szerint