Manapság sokat foglalkoznak nyilvánosan a hiperaktivitással, hiszen egyre több szülő és pedagógus rohan szakemberhez, amikor mozgékonyabb, akaratosabb egy gyerek. A hiperaktivitás általában 5-6 éves kortól diagnosztizálható zavar. Az ilyen gyerekek már óvodás korukban is mozgékonyabbak, élénkebbek, nyugtalanabbak az átlagosnál, de az óvoda lazább normái, és a játékra, a több mozgásra épülő feladatai közben sokszor alig tűnnek fel, különösen, ha a szülők is jól tudják tolerálni a lankadatlan mozgékonyságot. A hiperaktivitás tehát az iskolai rendszerben válik feltűnővé, és még akkor sem könnyű megállapítani, hogy hiperaktív-e a gyerek, hiszen nem egy pontosan mérhető dologról van szó.
Tünetek együttese
A hiperaktivitás a viselkedés három fő területén jelenik meg: a mozgás, az impulzivitás és a figyelem. Ahhoz, hogy a hiperaktivitás diagnosztizálható legyen, minden területen több tünet együttes megjelenése szükséges.
Tünetek a mozgás területén:
- A gyerek állandóan mozgásban van, fészkelődik, babrál.
- Képtelen egy helyben ülni.
- Még ülőhelyzetben is izeg-mozog.
- Alvás közben is sokat mozog.
- Sokat rohangál, ugrál, mintha „fel lenne húzva".
Az impulzivitás tünetei:
- Gyakran előbb cselekszik, mint ahogy gondolkodik.
- Feltűnően gyorsan és sokszor vált át egyik cselekvésből a másikba.
- Nem várja ki a kérdést, túl gyorsan válaszol.
- Gyakran félbe szakít másokat.
- Játékban vagy egyéb helyzetben nehezére esik kivárni a sorát.
- Nincs vagy csökkent a veszélyérzete: gyakran kerül fizikailag veszélyes helyzetekbe.
- Túl sokat beszél.
A figyelmetlenség tünetei:
- Nehezére esik a figyelmét megtartani, tartósan koncentrálni.
- Gyakran nem tudja befejezni, amit elkezdett.
- Külső ingerek könnyen elvonják a figyelmét.
- Amikor beszélnek hozzá olyan, mintha nem figyelne, elkalandozik, elbambul.
- Nem figyel a részletekre, gyakran hibázik.
- Nem követi az utasításokat.
- Gyakran feledékeny a mindennapi tevékenységekben.
- Nem tud hosszabb ideig játszani egyféle játékot, illetve egy játékszerrel.
Kudarcra is utalhat
A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha hiperaktív a gyerek, akkor több helyzetben is az. Ez azt jelenti, hogy otthon, az óvodában, az iskolában, idegen helyeken, kötetlen játék során egyaránt nagyon izgő-mozgó. Persze a mértékben különbségek lehetnek, illetve sokszor kétszemélyes helyzetben egyáltalán nincs ilyen probléma, hiszen ott csak rá irányul a figyelem, könnyebben koncentrál, illetve új helyzetek, érdekes feladatok esetén sem mindig mutatkozik meg.
Ha túlzott figyelemzavarai, mozgékonysága csak meghatározott helyzetben jelentkezik, akkor az valamilyen egyéb feszültségnek a megjelenési formája, pl. érzelmi zavar része (családban feszültségek).
Kudarcra is utalhat (pl. beszédzavar, tanulási zavar), szocializációs hiányosságokat is jelezhet, s előfordulhat, hogy éppen a szorongását próbálja a gyermek a mozgékonysággal levezetni.
Honnan ered a baj?
A jelenlegi vizsgáló módszerekkel, a szakemberek nem tudtak szervi okot kimutatni. Sok kutató azzal magyarázza a hiperaktivitást, hogy a szervezet általános izgalmi, készenléti szintje alacsonyabb a szükségesnél. E szerint az elmélet szerint, ez egy ingerkereső magatartás. Tapasztalni is lehet, hogy a mozgatható játékszerek, az utazás, a mozgókép, a számítógépes játékok mennyire lekötik a hiperaktív gyerekeket.
A kutatások és a tapasztalatok alapján azt is feltételezik, hogy ez az idegrendszeri probléma veleszületett, tehát vagy öröklött, vagy a terhességgel, illetve a szüléssel kapcsolatos komplikációkból eredeztethetők. A temperamentumot, a figyelemzavart, az esetleges kísérő írás-olvasási nehézségeket sokszor megtaláljuk a szülőknél is.
Mit tehet a szülő?
Ezeknél a gyermekeknél azt a legnehezebb elfogadni, elviselni, hogy sokszor értelmesebbek az átlagosnál, és mégis úgy viselkednek, mint a kisóvodások, érzelmileg pedig hol a két-hároméves dackorszakot, hol a kamaszkort idézik.
A szülőkben rengeteg a bizonytalanság, nem tudják, mit gondoljanak a gyerek problémáiról, hogyan kezeljék azokat. Egyébként is sokat vár el egy szülő a gyerekétől. Formálja az elképzelése, a vágyai szerint, és mindezt sokszor erőszakosan teszi. Gyakrabban emeli meg a hangerejét, azt gondolva, hogy a gyerek jobban odafigyel, ha hangosabban kér, utasít. Egyre sűrűbben ad utasításokat a gyereknek akkor is, amikor megfelelően viselkedik.
De nem kell őket sem másként nevelni, csak mindennek kicsit hangsúlyozottabbnak kell lennie, s talán több türelemre, kitartása van szükségük a környezetük részéről.
Tudnunk kell, nem azért viselkednek így, hogy minket bosszantsanak!
- Amikor beszélünk a gyerekkel, teremtsünk mindig szemkontaktust.
- A gyerek képes egyidejűleg mindenre figyelni, csak nem tud szelektálni, fontossági sorrendet felállítani, ezért több lépésben adjuk neki a feladatot, és egyszerre csak egy dolgot kérjünk.
- Sokat sportoljon.
- Nagyon fontos az azonnali jutalmazás, a dicséret, a szeretet kinyilvánítása, és mellette a következetes büntetés is. De a pozitív megerősítés mindig hatékonyabb, tartósabb hatású, mint a negatív.
Szerető gondoskodás = siker
Az eseteknek körülbelül a harmadában kamaszkorra a hiperaktivitással járó problémák teljesen megszűnnek. A másik harmadra jellemző, hogy a tünetek jelentősen mérséklődnek, de bizonyos területeken megmaradnak felnőtt korra is. Ha gyermekkorában szerető gondoskodásban volt része a gyereknek, akkor akár a megmaradt nyugtalanságával is lehet sikeres vállalkozó, vezető, esetleg sportoló. Azonban meg kell tanítani a környezetének, és saját magának is a jó (pl: kreativitás) és a rossz (pl: impulzivitás) tulajdonságokkal való bánásmódot, különben elkallódhat.
|