http://www.beszed.hu

Génhiba okozza a Rett-szindrómát - Elvesznek a már megtanult képességek

2008. 04. 16. 00:00
Cimkék: sérült, gyógypedagógia, fogyatékkal élők, fogyatékosság, betegség, szindróma, tünet, tünetegyüttes,
A cikk értéke:

Egy különös betegség, melyről keveset tudunk, s leginkább kislányokat érint. Akik találkoztak a betegséggel, tudják, egyelőre gyógyíthatatlan, az orvosok és a szülők csak arra törekedhetnek, hogy a kis betegek életét szebbé, könnyebbé varázsolják. Ezzel a céllal működik a Magyar Rett Szindróma Alapítvány is.

Az 1995-ben alapított Magyar Rett Szindróma Alapítvány tiszteletbeli elnöke Göncz Árpádné, elnöke Pokorny Katalin. (A Rett nevet Dr. Andreas Rett bécsi gyermekneurológusról, a tünetegyüttes első precíz leírójáról kapta a betegség, a szindróma pedig a betegségre jellemző tünetek együttes megjelenésére utal). Az elnök személyes sorsából merített szomorú tapasztalatot: ikerlányainak egyike áldozatául esett a kórnak. Tehát a legilletékesebbtől kérdeztük:

- Mi a Rett-szindróma?

- Többségében kislányokat érintő, rendkívül összetett, veleszületett központi idegrendszeri fejlődési rendellenesség, mely egyebek mellett mozgássérüléssel, értelmi fogyatékossággal és autisztikus tünetekkel is járhat. Egyike a számos veleszületett betegségnek, melyeknek sem valamennyi oka, sem a kezelése nem ismert. A központi idegrendszer fejlődési zavara következtében a gyermekek halmozottan sérültek, állandó felügyeletet, figyelmet és segítséget igényelnek. Hogy miért a lányokat érinti elsősorban? Az kiderült, hogy a betegséget egy, az X-kromoszómán található hibás gén okozza. A legújabb kutatások szerint fiúknál is diagnosztizáltak a betegségre jellemző tüneteket, de genetikai tesztekkel ezeket nem bizonyították.

- Miből következtethetnek az orvosok arra, hogy Rett-szindrómával állnak szemben?

- Általában a hatodik hónapig normálisnak tűnik a baba fejlődése, ami az első év körül megakad, s megjelennek a visszafejlődés első tünetei. Ezekről azért nem beszélek szívesen, mert sok más betegség kísérő jelei is lehetnek, nem akarom a szülőket feleslegesen ijesztgetni. Egy-két éves kor körül a már megtanult képességek elvesznek. Elsősorban a kéz használata romlik, és ha a gyerek már tudott néhány szót tudott, azt is elveszíti. Lelassul a fej körfogatának fejlődése, fokozatosan csökkennek a kéz funkciói, a gyermek környezetével való kapcsolata beszűkül - kaptuk a választ Pokorny Katalintól.

Rátérve az alapítvány tevékenységeire, azok közül elsősorban a táboroztatást említette az elnök. A szülőket egy kis időre mentesíteni tudják az egész éves munka és felelősség alól. A turnusokban a beteg gyerekeket nem különítik el egészséges társaiktól. Együttműködési megállapodást kötöttek a fővárosi gyógypedagógiai főiskolával, az elsőévesek szakmai gyakorlatként a táborozásaikon vesznek részt. Természetesen saját sorsa is szóba került. Ikerlányai 1988-ban születtek. Amikor a betegség tünetei jelentkeztek, nagyon sok orvoshoz fordultak, senki nem tudott konkrét diagnózist mondani. Végül egy gyerekorvos segítségével találtak egy olyan szakembert, aki megállapította, hogy a gyerekek Rett-szindrómásak. Borzasztó érzés volt a száraz tényt tudomásul vennie.

Külföldi szakkönyvekből ismerkedtek, gyermekorvos segítségével a betegséggel. Dr. Andreas Rett 1964-ben elfogadott betegség meghatározása ellenére még 34 évig a magyar tankönyvekben erre a betegségre utalás sem volt, így sikerként könyveli el, hogy 1998-tól az orvosegyetemisták gyermekgyógyász szakkönyveiben már említést tesznek a betegségről. Következő lépésként azzal foglalkoztak, mit tudnának tenni, hogy ne leépülés legyen a további időszak, hanem szinten tartás, esetleg fejlődés. Katalin Antwerpenben járt 1993-ban, egy konferencián vett részt. Látta, milyen jól működik a civil szféra. Miután hazajött, találkozott tíz-tizenkét családdal és megfogalmazódott bennük az alapítvány ötlete, mely két évvel később meg is alakult.

A betegség gyakori - és sajnos tragikus - végkimeneteléről csak annyit: a betegek egyszerűen elalszanak, nem tudni, miért. A boncolások szívelégtelenséget állapítanak meg.

Forrás:
Hamary Dénes
Informed.hu
Elsődleges forrás: MTI Hírek

Eddigi vélemények a cikkről:

nem írt még senki véleményt a cikkről

Szemle cikkei cimkék szerint

afázia, stroke (3), ajak- és szájpadhasadék (1), akadálymentesítés (12), állatasszisztált terápia (1), alternatív pedagógia (1), autizmus, spektrum zavar (89), balkezesség (4), beszéd (2), beszédfejlődés (3), beszédhiba, beszédzavar, beszédfogyatékosság (1), beszédszervek (1), betegség (8), blog (1), bölcsöde (2), cigány, roma (9), család, szülők (26), diagnosztika (7), differenciálás (2), diszgráfia, írásnehézség, legaszténia (2), diszkalkulia, számolási zavar (3), diszkrimináció, hátrányos megkülönböztetés (3), diszlexia, olvasászavar (10), Down-kór (15), e-learning (5), egészség, egészségügy (5), érdekvédelem, érdekképviselet (11), értelmileg sérült (8), érzékelés, észlelés (3), érzékszervek (3), esélyegyenlőség (45), fejlesztés (33), fejlesztő pedagógia (4), fejlődési zavar (5), felsőoktatás (47), felvételi (21), felzárkóztatás (9), figyelem (3), figyelemzavar (8), fogyatékkal élők, fogyatékosság (131), genetika (2), gyász, halál (2), gyermek (65), gyógypedagógia (77), gyógytorna, konduktív pedagógia (1), habilitáció, rehabilitáció (7), hallás, hallászavar, hallássérülés (40), határon túl (1), hátrányos helyzet (19), hiperaktív, hiperaktivitás (14), integráció, inklúzió (32), internet (8), írás (3), irodalom (6), iskola, iskoláskor (52), iskolaérettség (5), ismeretterjesztés, tájékoztatás (2), játék (11), jelnyelv (5), jogtudomány (3), készségek, képességek (21), kiállítás, tárlat (15), kommunikáció (10), kompetencia (9), konferencia, előadás (144), korai fejlesztés (24), kutatás (12), látás, látászavar, látássérülés (23), lateralitás (1), logopédia (7), logopédus (2), magatartászavar (5), matematika (3), média (1), mese, mesekönyv (11), Montessori pedagógia (2), mozgás, mozgásfejlesztés (21), mozgássérülés (4), művészet (9), nevelés (30), nyelv, nyelvi fejlődés (5), nyelvtanítás, nyelvtanulás (7), oktatás (111), olvasás (16), orvostudomány (5), óvoda, óvodáskor (28), pályakezdés (1), pályázat (64), pedagógia (48), prevenció, megelőzés (4), pszichés zavar (2), pszichológia (37), rajz, rajzolás (5), relaxáció (1), részképesség (3), segítségadás, támogatás (25), sérült (17), siketség, nagyothallás (11), SNI (24), sport (4), stressz (1), számítógép, szoftver (3), szindróma (1), színművészet (10), szórakozás (4), szülők (19), tanfolyam, továbbképzés (19), tanulás (20), tanulásban akadályozott (2), tanulási zavar, tanulási nehézség (16), tanulmány (2), társadalom (3), tehetséggondozás (4), terápia (23), TV (1), tünet, tünetegyüttes (8), törvények, jogok (37), virtuális tananyag (1), viselkedési zavar (4), vizsgálat (7), zene, zeneterápia (6),


a szemle összes cikke

↓ hirdetés ↓
impresszum | adatvédelmi szabályzat | írjon nekünk | partnereink |