http://www.beszed.hu

Az eTwinning program

2007. 12. 29. 00:00
Cimkék: oktatás, e-learning,
A cikk értéke:

Az eTwinning az Európai Bizottság Lifelong Learning programjának legfontosabb alprogramja, melyben 29 ország - az összes EU tagállam valamint Norvégia és Izland - oktatási minisztériumai, azok háttérintézményei, óvodái, általános- és középiskolái vesznek részt.

A projekt célja, hogy a résztvevő országok iskolái nemzetközi párokat alkotva IKT eszközök segítségével közösen dolgozzanak ki projekteket és ezáltal fejlődjenek pedagógiai, szociális és kulturális téren. A program keretében létrehozott központi eTwinning portál (http://www.etwinning.net) lehetőséget biztosít az iskolák számára, hogy rövid vagy hosszú távú partnerségeket alakítsanak ki bármilyen tantárgyi területen.

A Központi Szolgáltatópont (Central Support Service - CSS) szerepét a nemzetközi koordinációért felelős European Schoolnet (EUN) látja el, amely számos más nemzetközi projekt irányításában is részt vesz. A CSS létrehozott egy információs csoportot, melyet egy segítőkész és lelkes tanári gárda alkot. Az ebben résztvevő tanárok több nyelven szolgáltatnak választ a résztvevők és az NSS tagjai által feltett kérdésekre. Magyarországon a Nemzeti Szolgáltatópont (National Support Service - NSS) szerepét az Educatio Kht. eLearning Igazgatósága tölti be, aki a nemzeti szintű koordinációért felelős.

A programba történő bekapcsolódásnak számos előnye van.

A CSS minden évben meghirdeti a nemzetközi eTwinning versenyt, amelyben a programba regisztrált projektek versenyeznek egymással. A legtöbb NSS szervez nemzeti versenyt is az adott országban bekapcsolódott iskolák számára.

Az NSS-ek a CSS-el együttműködve úgynevezett Professional Development Workshop-okat (Európai Műhelyek) szerveznek saját hazájukban, melyekre a többi NSS tanárokat delegálhat. A workshop-ok elsődleges célja, hogy újabb partnerségek, együttműködések alakuljanak ki a különböző országokból érkező tanárok között. A legelső ilyen workshop éppen Magyarországon volt 2005 novemberében.

A résztvevő iskolák számára az NSS-ek ingyenes továbbképzéseket szerveznek. Ezek során a tanárok közelebbről megismerkedhetnek a programmal, az együttműködéshez szükséges eszközökkel, és hallhatnak más, kapcsolódó projektekről/ programokról is. Ezenfelül a projektmunka során a diákoknak és a tanároknak lehetőségük nyílik Európa legtávolabbi pontjainak felfedezésére, fejlődik IKT- és nyelvismeretük, valamint kreativitásuk is.

A regisztrált iskolák bekerülnek a központi eTwinning portál adatbázisába. A legjobbak a főoldalon is megjelennek, ha projektjüket kiválasztják a nap projektjének.

A társiskolák tanárai és diákjai között egy életre szóló kapcsolat alakulhat ki. Sikeres együttműködésüket követően akár más programokba is bekapcsolódhatnak közösen.

Egyre több iskola és ország csatlakozik a programhoz Európa-szerte. Folyamatosan növekszik azoknak az együttműködéseknek a száma, melyekben megvalósult a személyes találkozás is. Minden iskolát, tanárt és diákot arra bíztatunk, hogy kapcsolódjanak be, vegyenek részt ebben a nagyszerű kezdeményezésben.

Forrás:
http://www.sulinet.hu/

Eddigi vélemények a cikkről:

nem írt még senki véleményt a cikkről

Kapcsolódó link(ek)

 

Kapcsolódó könyv(ek)

 

Szemle cikkei cimkék szerint

afázia, stroke (13), ajak- és szájpadhasadék (11), akadálymentesítés (1), artikuláció (9), autizmus, spektrum zavar (5), beszéd (64), beszédészlelés, beszédmegértés (4), beszédfejlődés (26), beszédhiba, beszédzavar, beszédfogyatékosság (56), beszédritmus (12), beszédszervek (11), beszédtechnika (13), beszédtempó (2), BNO (1), bölcsöde (1), család, szülők (11), dadogás (34), diagnosztika (5), diszfázia (2), diszfónia (2), diszgráfia, írásnehézség, legaszténia (15), diszkalkulia, számolási zavar (8), diszlexia, olvasászavar (49), dizartria (1), Down-kór (2), e-learning (2), egészség, egészségügy (2), emlékezet, memória (2), érdekvédelem, érdekképviselet (6), értelmileg sérült (1), érzékelés, észlelés (8), érzékszervek (1), esélyegyenlőség (8), fejlesztés (22), fejlesztő pedagógia (3), fejlődési zavar (1), felsőoktatás (2), felvételi (4), felzárkóztatás (1), figyelem (1), fogak (8), fogszabályzás (5), fogyatékkal élők, fogyatékosság (34), foniátria (8), genetika (1), gyász, halál (5), gyermek (45), gyógypedagógia (45), gyógytorna, konduktív pedagógia (6), habilitáció, rehabilitáció (4), hadarás (4), hallás, hallászavar, hallássérülés (12), hang (16), határon túl (3), hátrányos helyzet (2), helyesírás (1), hiperaktív, hiperaktivitás (2), integráció, inklúzió (7), internet (2), írás (12), iskola, iskoláskor (25), iskolaérettség (1), ismeretterjesztés, tájékoztatás (5), játék (11), jelnyelv (1), készségek, képességek (18), kétnyelvűség (4), kiállítás, tárlat (4), kiejtés (3), kitüntetés, díj (1), kommunikáció (34), kompetencia (2), konferencia, előadás (54), korai fejlesztés (3), kutatás (14), látás, látászavar, látássérülés (6), légzés (6), lelki egészség (1), logopédia (99), logopédus (18), matematika (8), megemlékezés (1), megkésett-és akadályozott beszédfejlődés (8), mese, mesekönyv (8), minőségbiztosítás, minőségirányítás (1), MLSZSZ (2), Montágh Imre (1), mozgás, mozgásfejlesztés (14), mutizmus (1), nevelés (11), nyelés (6), nyelv, nyelvi fejlődés (19), nyelvlökéses nyelés (3), nyelvtan (2), nyelvtanítás, nyelvtanulás (10), oktatás (54), olvasás (38), orrhangzós beszéd (6), orvostudomány (6), óvoda, óvodáskor (11), pályakezdés (1), pályázat (7), pedagógia (21), prevenció, megelőzés (2), pszichés zavar (1), pszichológia (9), pöszeség (14), rajz, rajzolás (3), rekedtség (2), részképesség (1), segítségadás, támogatás (9), SNI (4), sport (3), stressz (1), stroke (3), számítógép, szoftver (10), számolás (5), színművészet (3), szókincs (3), szórakozás (1), szülők (19), tanfolyam, továbbképzés (9), tanulás (9), tanulási zavar, tanulási nehézség (35), terápia (36), testbeszéd (4), Thoroczkay Miklósné Kövesi Lucia (4), TV (3), tünet, tünetegyüttes (3), törvények, jogok (9), viselkedési zavar (2), vizsgálat (11), zene, zeneterápia (3), önismeret (1),


a szemle összes cikke

↓ hirdetés ↓
impresszum | adatvédelmi szabályzat | írjon nekünk | partnereink |