Érdemes korán kezdeni? (A korai idegennyelv-tanulás)

Az anyanyelv

Mindenek előtt érdemes tisztázni, mi a különbség az anyanyelv elsajátítása és az idegen nyelvek megtanulása között. A beszéd elsajátítása a gyermek fejlődése szempontjából hatalmas mérföldkőnek számít. Minden családban nagy érdeklődés kíséri a kisgyermek első nyelvi megnyilatkozásait; a legjellegzetesebb szófordulatok, nyelvi "hibák" pedig sokszor a családi legendárium részeivé válnak. A beszéd elsajátításának időpontja egyénenként változó lehet, hiszen mindannyiunk életét egyéni pszichés, biológiai, kulturális, szociológiai tényezők szabják meg. Általánosságban mégis megállapíthatók a nyelvi fejlődésnek olyan stádiumai, amelyek konkrét életkorhoz köthetők.

A nyelvvel való kapcsolat már a magzati korban szerepet kap, hiszen a hallás képessége már igen korán, a terhesség 20-24. hetében kialakul, a megszületés után pedig még intenzívebbé válik az anyanyelvvel való kapcsolat. A hangadás is fontos a beszéd szempontjából: a születéstől kezdve kiadott különböző hangoknak már akkor is van funkciójuk, mielőtt azok jól artikulált, jelentéssel bíró szavak lennének. Gondoljunk csak arra, hogy a csecsemő sírása, gőgicsélése alapján a szülők sokszor képesek gyermekük fizikai, lelki állapotára vonatkozó információkat megállapítani. Az első értelmes szavakat másfélkét éves korban ejtjük ki, körülbelül négy éves korra kialakul az összefüggő beszéd képessége; az iskolaérettség pedig akkorra tehet, amikor a beszélt nyelvet olyan biztonsággal birtokoljuk, hogy arra alapozva már megkezdődhet az írás tanulása.

Tanulás és elsajátítás

Az anyanyelv birtokba vétele alapvetően különbözik a későbbi, iskolai idegennyelvtanulástól. A tanulás ugyanis tudatos, sokszor fáradságos tevékenység, míg az elsajátítás spontán, erőfeszítés és formális tanítás nélkül zajló folyamat. Elsajátításról beszélhetünk idegen nyelv esetén is, ha valaki idegen nyelvi környezetben a nyelvet nem megtanulja, hanem az szinte "ráragad". A különbséget jól szemlélteti az, hogy új idegen nyelv megtanulása sok felnőtt számára kínkeserves, évekig tartó folyamatot jelent, miközben óvodás korú gyerekek idegen országban élve szinte észrevétlenül, hihetetlen gyorsasággal képesek az adott nyelvet elsajátítani. De vajon mitől nehezebb a felnőttek dolga, mégha idegen nyelvi környezetről is van szó?

"Vad" gyermekek

Több olyan történet ismeretes, melyek ugyan tudományos szempontból nem mérvadók, mégis segíthetnek e kérdés megválaszolásában. Ezek főszereplői olyan, elszigetelt körülmények között felnövekvő, "vad" gyermekek, akik különböző okoknál fogva nem kerültek kapcsolatba a nyelvvel, és ez izoláltságuk megszűnte után hatással volt egyéni nyelvfejlődésükre.

1970ben egy USAbeli kisvárosban bukkantak rá egy Genie nevű, fizikailag és szellemileg is elhanyagolt, 12 éves kislányra, aki egy kis szobába zártan élt. Apja nem beszélt hozzá, anyja pedig értelmi fogyatékos volt, aki ritkán közeledhetett hozzá. A kislány értelmi képességei a pszichológusok szerint nagyjából egy kétéves gyermek szintjén voltak. Ennek ellenére elszigeteltségéből kikerülve, Genie rövid idő alatt nagyon érdeklődőnek bizonyult, sok szót tanult meg, és bár nagy fejlődést mutatott, soha nem tanult meg "normálisan", tagoltan beszélni.

1983-ból származik Izabella esete. Ő egy agykárosodás miatt siket és néma nő szintén elszigetelt körülmények között felnőtt hat és fél éves kislánya volt. Az ő fejlődése az előző esetnél sokkal gyorsabban alakult: 20 hónap alatt teljesen megtanult beszélni. Kicsit eltérő, de mindenképp tanulságos eset Helen Kelleré, aki 19 hónapos korában, egy betegség miatt veszítette el látását és hallását. A szeretetteljes családi légkörben felnövekvő kislányt tanítónője hét éves korában kezdte el tapintás segítségével kommunikálni. Helen később beszélni is megtanult (a siketekre jellemző artikulációval), egyetemet végzett és könyveket írt.

Az iménti történetek felvetnek egy kérdést: miért tanulhatott meg beszélni Izabella és kommunikálni Helen, és miért nem sikerült ez Genienek? Természetesen az egyéni és szociális vonatkozásoktól nem lehet eltekinteni (például Helen anyanyelvelsajátítása már betegsége előtt megkezdődött), azonban ha mégis megtesszük ezt, rögtön szembetűnik a gyerekek életkora. Ez alapján pedig feltételezhető, hogy az anyanyelvelsajátítás képessége bizonyos életkorbeli korlátokhoz köthető.

Biológiai korlátok

Az anyanyelvelsajátítással foglalkozó tudósok két olyan kritikus időszakot, más néven "biológiai sorompót" feltételeznek, melyek döntően meghatározzák, meddig lehet megtanulni az anyanyelvet, illetve az idegennyelvtanulásban is szerepet játszanak.

Az első biológiai sorompó 6-7 éves korra tehető. Eddig mindenképpen meg kell kezdődnie az anyanyelv elsajátításának ahhoz, hogy az teljesen sikeres legyen, vagyis az illető folyékonyan beszéljen. Ugyanez vonatkozik a második nyelvre is, vagyis több nyelvet csak akkor tudunk anyanyelvi szinten elsajátítani, ha ez a 6-7. életévig megtörténik. A második kritikus időszak a pubertás körül van ez az egyéni különbségeket figyelembe véve körülbelül 10-13 éves kort jelent. Ha eddig nem ér valakit megfelelő nyelvi inger, soha nem fogja életkorának megfelelő szinten birtokolni a nyelvet.

A kritikus időszakok az idegennyelv-tanulás szempontjából is igen fontosak. Születéskor olyan fonetikai bázis áll rendelkezésünkre, mely lehetővé teszi, hogy bármely nyelv anyanyelvünkké válhasson. Csecsemőként tehát nyelvileg "univerzálisak" vagyunk. A második biológiai sorompó után az agy elveszti azt a rugalmasságát, mely a nyelvelsajátításhoz szükséges, hiszen az anyanyelv birtokában már nincs szükség akkora "befogadóképességre". Emiatt lehet az, hogy akcentusmentesen csak akkor leszünk képesek beszélni idegen nyelveket, ha a második biológiai sorompóig ér minket bármilyen, az anyanyelvtől különböző nyelvi hatás. A hatás szempontjából lényegtelen, milyen idegen nyelvről van szó, a lényeg az, hogy legyen alkalom megtapasztalni egy más nyelv sajátosságait.

Érdemes korán kezdeni

Mindezek tehát a korai idegennyelvtanulás mellett szólnak, de azt is tudni kell, hogy a második biológiai sorompó csupán a fiziológiai feltételekre utal, a nyelvtanulás képességét még rengeteg, egyénenként változó tényező (pl. empátia, beleérző képesség, stb.) befolyásolja.

Figyelembe véve a tanulás és az elsajátítás különbségét, azt is hozzá kell tenni, hogy fiatal korban, amíg a tudatos tanulás képessége nem áll rendelkezésre, idegen nyelvet sem lehet megtanítani, vagyis a "hagyományos" tanítási módszerek nem alkalmazhatók. Így például nem szabad a későbbi iskolaihoz hasonló követelményeket felállítani: az idegen nyelvnek a játékhoz hasonló örömforrássá kell válnia. A legjobb tehát az, ha a kisgyermek az idegen nyelvvel hétköznapi helyzetek során kerül kapcsolatba: a mindennapi rutin (pl. étkezés, tisztálkodás), játék, zenehallgatás, éneklés, és mondókatanulás során. Hasznos lehet még az idegen anyanyelvű beszélővel való szorosabb kapcsolat is, gondoljunk csak arra, hogy régebbi korok gyermekei franciául, németül rendszerint anyanyelvi nevelőnőtől tanultak meg.

A korai nyelvtanulás mellett szól még egy, talán lényegtelennek tűnő tényező is. Felnőttként sokszor hiába tudunk egy nyelvet, ha adott nyelvi környezetben meg sem merünk mukkanni, mert tartunk a hibáink miatti esetleges negatív megítéléstől. Kisgyermekkorban efféle szociális gátlások még kevésbé működnek, ekkor még nagyobb mersszel merünk megszólalni idegen nyelven, és amúgy is sokkal nyitottabbak vagyunk a világra. Ha tehát gyermekkorban sikerül ezzel kapcsolatos sikerélményeket szerezni, nagyobb eséllyel alakul ki pozitív attitűd a nyelvtanulással kapcsolatban, mely a későbbi, iskolai tanulást is jó irányban befolyásolhatja.

Forrás:
Vital.hu