http://www.beszed.hu

Elhunyt Gyurkovics Tibor

2008. 11. 18. 00:00
A cikk értéke:

A számos díjat elnyert költő, író, publicista 1956-ban egy forradalmi bizottság elnöke volt, majd hosszú időn keresztül az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben dolgozott pszichológusként. Az ottani élmények komoly hatással voltak pályájára.

Hetvenhét éves korában elhunyt Gyurkovics Tibor. Az írót néhány hete kórházban kezelték, ott érte halál - közölte Gyurkovics Györgyi, az író özvegye. Elmondta azt is, hogy a temetést a család szűk körben tervezi, de Gyurkovics Tibor tisztelőinek lehetőséget kívánnak adni, hogy leróhassák kegyeletüket. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Gyurkovics Tibort saját halottjának tekinti - közölte a tárca sajtóosztálya az MTI-vel.

Gyurkovics Tibor

A József Attila- és Kossuth-díjas író 1931. december 18-án született Budapesten, olvasható a Wikipedia szócikkében. Piarista gimnáziumba járt, ott is érettségizett le, de polgári származása miatt nem vettél fel sem az orvosi, sem a jogi egyetemre, sem a színművészeti főiskolára. Végül a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára jutott be, ami után pszichológusi oklevelet szerezett az ELTE BTK-n.

1956-ban 24 évesen a főiskola forradalmi bizottságának elnöke lett, amit aztán a forradalom leverése után megbosszult a rendszer, akkori állását is elvesztette. Két évvel később, 1958-ban azonban már vezető pszichológus volt egy gyermekgondozóban, majd később ezt a hivatást folytatta az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben is. Ez a korszak, ez a nyolc év nagy hatással volt írói munkásságára, az itt átélt tapasztalatok számos versében és regényében visszatértek.

Írásból 1968-ból kezdett el élni, bár irodalmi kiteljesedése mellett a Pest Megyei Bíróság igazságügyi szakértője és a veszprémi Petőfi Színház dramaturgja is volt. 1991-től a Lyukasóra című tévéműsor állandó résztvevője, 1994-ben a magyar labdarúgó-válogatott pszichológusa, 1995-től a Magyar Írók Egyesületének elnöke volt.

Verseket 15 éves kora óta írt, első mesterei és példaképei Weöres Sándor és Pilinszky János voltak. Első verseskönyve 1961-ben jelent meg, amit még 48 kötet követett, de írt több regényt, elbeszélést, lírai esszét, színművet, publicisztikát, amiért Szeghalmi Elemér és Hernádi Gyula a magyar irodalom pentatlonistájának, öttusabajnokának nevezte őt. Életében többször is újrakezdte, küzdelmeiről egyszer így vallott: "Ha az ember igazán él, akkor nagyot mer, nagyokat bukik, és a bukásokon, poklokon, tisztítótüzeken át azért eljut az üdvösségig."

Gyurkovics Tibor számos rangos irodalmi díj kitüntetettje volt, írta meg az MTI. Egyebek mellett 1982-ben kapott József Attila-díjat, 1994-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1997-ben Magyar Örökség-díjat nyert, illetve 2001-ben a Magyar Művészetért Díjat adományozták neki.

Legtöbben talán Mészöly Dezső Lyukasóra című műsorából ismerik, aminek 1991-től volt folyamatos szereplője. A Duna TV-n futó fejtörő műsorban a résztvevők egymásnak adnak fel nehéz irodalmi rejtvényeket, hogy azokat megfejtve mutassák be az irodalmat a nézőknek. A Lyukasóra szereplői évek óta változatlanok, azonban Ráckevei Anna, Kubik Anna, Lator László és Mácsai Pál mellett Gyurkovics Tibor már nem tűnik fel többet a műsorban.

Forrás:
index.hu

Eddigi vélemények a cikkről:

nem írt még senki véleményt a cikkről

Szemle cikkei cimkék szerint

afázia, stroke (15), ajak- és szájpadhasadék (11), akadálymentesítés (1), artikuláció (9), autizmus, spektrum zavar (5), beszéd (69), beszédészlelés, beszédmegértés (4), beszédfejlődés (30), beszédhiba, beszédzavar, beszédfogyatékosság (57), beszédritmus (12), beszédszervek (11), beszédtechnika (16), beszédtempó (2), BNO (1), bölcsöde (1), család, szülők (11), dadogás (37), diagnosztika (6), diszfázia (2), diszfónia (3), diszgráfia, írásnehézség, legaszténia (16), diszkalkulia, számolási zavar (8), diszlexia, olvasászavar (54), dizartria (1), Down-kór (2), e-learning (2), egészség, egészségügy (2), emlékezet, memória (2), érdekvédelem, érdekképviselet (6), értelmileg sérült (1), érzékelés, észlelés (8), érzékszervek (1), esélyegyenlőség (8), fejlesztés (23), fejlesztő pedagógia (4), fejlődési zavar (1), felsőoktatás (2), felvételi (4), felzárkóztatás (1), figyelem (1), fogak (10), fogszabályzás (7), fogyatékkal élők, fogyatékosság (34), foniátria (8), genetika (1), gyász, halál (5), gyermek (46), gyógypedagógia (47), gyógytorna, konduktív pedagógia (6), habilitáció, rehabilitáció (4), hadarás (4), hallás, hallászavar, hallássérülés (13), hang (17), határon túl (3), hátrányos helyzet (2), helyesírás (2), hiperaktív, hiperaktivitás (2), integráció, inklúzió (7), internet (2), írás (12), iskola, iskoláskor (27), iskolaérettség (1), ismeretterjesztés, tájékoztatás (5), játék (11), jelnyelv (1), készségek, képességek (18), kétnyelvűség (6), kiállítás, tárlat (4), kiejtés (3), kitüntetés, díj (1), kommunikáció (37), kompetencia (2), konferencia, előadás (63), korai fejlesztés (3), kutatás (14), látás, látászavar, látássérülés (6), légzés (6), lelki egészség (1), logopédia (107), logopédus (18), matematika (8), megemlékezés (1), megkésett-és akadályozott beszédfejlődés (8), mese, mesekönyv (11), minőségbiztosítás, minőségirányítás (1), MLSZSZ (3), Montágh Imre (1), mozgás, mozgásfejlesztés (15), mutizmus (1), nevelés (11), nyelés (8), nyelv, nyelvi fejlődés (23), nyelvlökéses nyelés (5), nyelvtan (2), nyelvtanítás, nyelvtanulás (13), oktatás (54), olvasás (39), orrhangzós beszéd (6), orvostudomány (7), óvoda, óvodáskor (12), pályakezdés (1), pályázat (8), pedagógia (21), prevenció, megelőzés (2), pszichés zavar (1), pszichológia (11), pöszeség (14), rajz, rajzolás (5), rekedtség (3), részképesség (1), segítségadás, támogatás (9), SNI (4), sport (3), stressz (1), stroke (3), számítógép, szoftver (10), számolás (5), színművészet (3), szókincs (3), szórakozás (1), szülők (19), tanfolyam, továbbképzés (11), tanulás (9), tanulási zavar, tanulási nehézség (35), terápia (39), testbeszéd (4), Thoroczkay Miklósné Kövesi Lucia (4), TV (4), tünet, tünetegyüttes (3), törvények, jogok (9), viselkedési zavar (2), vizsgálat (12), zene, zeneterápia (3), önismeret (1),


a szemle összes cikke

↓ hirdetés ↓
impresszum | adatvédelmi szabályzat | írjon nekünk | partnereink |