http://www.beszed.hu

Deckettő - Közvélemény-formáló nap Debrecenben

2011. 11. 27. 00:00
Cimkék: fogyatékkal élők, fogyatékosság,
A cikk értéke:
A Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából közvélemény-formáló napot szervez a Kézenfogva Alapítvány és a debreceni Immánuel Otthon. A Deckettő elnevezésű rendezvény, amelynek a debreceni Kölcsey Központ ad otthont, színes színpadi és szekciós programokkal várja az érdeklődőket. A fellépők között szerepel az Alma Együttes, McDc, Felméri Péter a Dumaszínház művésze, de találkozhatunk a Gördülő Tánccsoporttal, a Debreceni Nép Együttessel és az Immánuel Otthon saját készítési produkcióit is megnézhetjük.

Időpont: 2011. december 2. 10-17 óra

Helyszín: Debrecen, Kölcsy Művelődési Központ

A színpadi programok mellett érdekes foglalkozásokon és izgalmas programokon vehetnek részt a látogatók. Fogyatékos fiatalok segítségével kipróbálhatják a nemezelést, karácsonyi ajándékokat készíthetnek, gyöngyöt fűzhetnek vagy próbára tehetik magukat a szlalom pályán kerekesszékben ülve és a láthatatlan labirintusban. A sportot kedvelő fiatalok pedig nevezhetnek Csörgőlabda-bajnokságra is, ahol bekötött szemmel a hallásukra kell hagyatkozniuk.

December 3-át az ENSZ 1992-ben a Fogyatékos Emberek Világnapjává nyilvánította. Akkor mégis mi van december 2-án?

Mi ezen a napon szeretnénk Veletek találkozni, hogy fogyatékos és nem fogyatékos emberek, együtt készüljünk az adventre és izgalmas programok közepette megismerjük egymást. A Deckettő közvélemény-formáló nappal azt szeretnénk elérni, ha nem csak december 3-án, a Fogyatékos Emberek Világnapján gondolnánk a fogyatékos emberekre, hanem minden egyes nap eszünkbe jutna, sőt természetessé válna, hogy élnek közöttünk olyan emberek, akik bár nem látnak, hallanak, nem tudnak járni vagy értelmi fogyatékosok, mégis teljes tagjai a társadalomnak és ők is képesek boldog életet élni.

A programok ingyenesek.

Várunk Mindenkit, aki el tud jönni!

http://kezenfogva.hu/node/933

Forrás:
kezenfogva.hu

Eddigi vélemények a cikkről:

nem írt még senki véleményt a cikkről

Szemle cikkei cimkék szerint

afázia, stroke (3), ajak- és szájpadhasadék (1), akadálymentesítés (12), állatasszisztált terápia (1), alternatív pedagógia (1), autizmus, spektrum zavar (89), balkezesség (4), beszéd (2), beszédfejlődés (3), beszédhiba, beszédzavar, beszédfogyatékosság (1), beszédszervek (1), betegség (8), blog (1), bölcsöde (2), cigány, roma (9), család, szülők (26), diagnosztika (7), differenciálás (2), diszgráfia, írásnehézség, legaszténia (2), diszkalkulia, számolási zavar (3), diszkrimináció, hátrányos megkülönböztetés (3), diszlexia, olvasászavar (10), Down-kór (15), e-learning (5), egészség, egészségügy (5), érdekvédelem, érdekképviselet (11), értelmileg sérült (8), érzékelés, észlelés (3), érzékszervek (3), esélyegyenlőség (45), fejlesztés (33), fejlesztő pedagógia (4), fejlődési zavar (5), felsőoktatás (47), felvételi (21), felzárkóztatás (9), figyelem (3), figyelemzavar (8), fogyatékkal élők, fogyatékosság (131), genetika (2), gyász, halál (2), gyermek (65), gyógypedagógia (77), gyógytorna, konduktív pedagógia (1), habilitáció, rehabilitáció (7), hallás, hallászavar, hallássérülés (40), határon túl (1), hátrányos helyzet (19), hiperaktív, hiperaktivitás (14), integráció, inklúzió (32), internet (8), írás (3), irodalom (6), iskola, iskoláskor (52), iskolaérettség (5), ismeretterjesztés, tájékoztatás (2), játék (11), jelnyelv (5), jogtudomány (3), készségek, képességek (21), kiállítás, tárlat (15), kommunikáció (10), kompetencia (9), konferencia, előadás (144), korai fejlesztés (24), kutatás (12), látás, látászavar, látássérülés (23), lateralitás (1), logopédia (7), logopédus (2), magatartászavar (5), matematika (3), média (1), mese, mesekönyv (11), Montessori pedagógia (2), mozgás, mozgásfejlesztés (21), mozgássérülés (4), művészet (9), nevelés (30), nyelv, nyelvi fejlődés (5), nyelvtanítás, nyelvtanulás (7), oktatás (111), olvasás (16), orvostudomány (5), óvoda, óvodáskor (28), pályakezdés (1), pályázat (64), pedagógia (48), prevenció, megelőzés (4), pszichés zavar (2), pszichológia (37), rajz, rajzolás (5), relaxáció (1), részképesség (3), segítségadás, támogatás (25), sérült (17), siketség, nagyothallás (11), SNI (24), sport (4), stressz (1), számítógép, szoftver (3), szindróma (1), színművészet (10), szórakozás (4), szülők (19), tanfolyam, továbbképzés (19), tanulás (20), tanulásban akadályozott (2), tanulási zavar, tanulási nehézség (16), tanulmány (2), társadalom (3), tehetséggondozás (4), terápia (23), TV (1), tünet, tünetegyüttes (8), törvények, jogok (37), virtuális tananyag (1), viselkedési zavar (4), vizsgálat (7), zene, zeneterápia (6),


a szemle összes cikke

↓ hirdetés ↓
impresszum | adatvédelmi szabályzat | írjon nekünk | partnereink |