http://www.beszed.hu

A zene fejleszti a nyelvi készséget, segíti a tanulást

2010. 07. 23. 00:00
Cimkék: beszéd, beszédfejlődés, érzékszervek, figyelem, hallás, hallászavar, hallássérülés, készségek, képességek, kommunikáció, kutatás, zene, zeneterápia,
A cikk értéke:

A hangszeres zenetanulás hatással van az agyra, javíthatja a beszéd- és idegen nyelvi készségeket - állapították meg amerikai kutatók.

A feltételezések ellenére kevés bizonyítékot találtak eddig arra, hogy a zene hallgatása javít az agyi kapacitásunkon, ám a Northwestern University kutatóinak áttekintő elemzése arra utal, hogy a hangszeres zenélés jót tesz számos más kommunikációs készségnek is, beleértve a nyelvet, beszédet, memóriát és figyelmet.

Nina Kraus, a más tanulmányokból származó adatok egyik elemzője elmondta, hogy zenetanulás közben olyan összeköttetések alakulnak ki az agyban az idegsejtek között, melyek az emberi kommunikáció más területein is fontosak.

Mint a szerzők tanulmányukban írják, a zenei képzés hatása azt jelzi, hogy - a fizikai mozgás és annak testi fittségre gyakorolt befolyásához hasonlóan - a zene olyan erőforrás lehet, amely a hallásra vonatkozó fittségre hangolja az agyat, és emiatt a társadalomnak felül kellene vizsgálnia a zene szerepét az egyéni fejlődésben.

Kraus úgy véli, hogy a zenei hangok tanulása növeli az agy alkalmazkodási és változási képességét, valamint lehetővé teszi, hogy az idegrendszer olyan mintázatokat alakítson ki, melyek fontosak a tanulásban.

A Nature Reviews Neuroscience című szakfolyóiratban közzétett tanulmány az elmúlt években lefolytatott, a zenetanulás idegrendszerre gyakorolt hatásaira összpontosító kutatásokat tekintette át. A kutatók hangsúlyozták, hogy komolyabb befektetésre lenne szükség, hogy az iskolai oktatás része legyen a zenei képzés is.

Forrás:
Prae.hu

Eddigi vélemények a cikkről:

nem írt még senki véleményt a cikkről

Kapcsolódó link(ek)

 

Kapcsolódó könyv(ek)

 

Szemle cikkei cimkék szerint

afázia, stroke (3), ajak- és szájpadhasadék (1), akadálymentesítés (12), állatasszisztált terápia (1), alternatív pedagógia (1), autizmus, spektrum zavar (80), balkezesség (4), beszéd (2), beszédfejlődés (3), beszédhiba, beszédzavar, beszédfogyatékosság (1), beszédszervek (1), betegség (6), blog (1), bölcsöde (2), cigány, roma (9), család, szülők (24), diagnosztika (6), differenciálás (2), diszgráfia, írásnehézség, legaszténia (2), diszkalkulia, számolási zavar (3), diszkrimináció, hátrányos megkülönböztetés (3), diszlexia, olvasászavar (10), Down-kór (14), e-learning (5), egészség, egészségügy (5), érdekvédelem, érdekképviselet (11), értelmileg sérült (8), érzékelés, észlelés (3), érzékszervek (3), esélyegyenlőség (43), fejlesztés (33), fejlesztő pedagógia (4), fejlődési zavar (5), felsőoktatás (43), felvételi (20), felzárkóztatás (9), figyelem (3), figyelemzavar (7), fogyatékkal élők, fogyatékosság (126), genetika (2), gyász, halál (2), gyermek (62), gyógypedagógia (71), gyógytorna, konduktív pedagógia (1), habilitáció, rehabilitáció (7), hallás, hallászavar, hallássérülés (37), határon túl (1), hátrányos helyzet (19), hiperaktív, hiperaktivitás (13), integráció, inklúzió (30), internet (8), írás (3), irodalom (4), iskola, iskoláskor (51), iskolaérettség (5), ismeretterjesztés, tájékoztatás (1), játék (11), jelnyelv (5), jogtudomány (3), készségek, képességek (21), kiállítás, tárlat (14), kommunikáció (9), kompetencia (9), konferencia, előadás (128), korai fejlesztés (21), kutatás (12), látás, látászavar, látássérülés (23), lateralitás (1), logopédia (6), logopédus (1), magatartászavar (3), matematika (3), média (1), mese, mesekönyv (10), Montessori pedagógia (2), mozgás, mozgásfejlesztés (20), mozgássérülés (4), művészet (8), nevelés (29), nyelv, nyelvi fejlődés (5), nyelvtanítás, nyelvtanulás (7), oktatás (104), olvasás (14), orvostudomány (5), óvoda, óvodáskor (27), pályakezdés (1), pályázat (61), pedagógia (47), prevenció, megelőzés (4), pszichés zavar (2), pszichológia (30), rajz, rajzolás (5), relaxáció (1), részképesség (3), segítségadás, támogatás (25), sérült (16), siketség, nagyothallás (10), SNI (23), sport (4), stressz (1), számítógép, szoftver (3), szindróma (1), színművészet (8), szórakozás (4), szülők (19), tanfolyam, továbbképzés (19), tanulás (20), tanulásban akadályozott (2), tanulási zavar, tanulási nehézség (16), tanulmány (2), társadalom (3), tehetséggondozás (4), terápia (23), TV (1), tünet, tünetegyüttes (8), törvények, jogok (35), virtuális tananyag (1), viselkedési zavar (3), vizsgálat (7), zene, zeneterápia (6),


a szemle összes cikke

↓ hirdetés ↓
impresszum | adatvédelmi szabályzat | írjon nekünk | partnereink |