2010. 08. 09. 00:00
Cimkék: pedagógia, konferencia, előadás, hiperaktív, hiperaktivitás, figyelemzavar,
A cikk értéke:![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
Helyszín: Nefelejcs Hotel *** és Vendégház, 3400 Mezőkövesd-Zsóry, Bimbó út 2.
Tizenöt év. Sok idő ez vagy kevés? Ha gyerekről van szó, most épp kamaszkorát éli, ha egy országos, szakmai, civil szervezetről, akkor azt mondhatjuk, azért ez már valami... Tagjainknak nem újdonság: ünnepre készülünk. Szeretnénk emlékezetessé tenni azt a két napot, amit a visszatekintésre, múltidézésre fordítunk. Az idei közgyűlésünkön az a határozat született, az első nap a kötetlen beszélgetésé legyen, hogy meg lehessen kérdezni, kivel, mi történt azok közül, akik esetleg elsodródtak, de egykor itt voltak, velünk, közöttünk...
S ezt nem lehet megtenni egy „hagyományos" konferenciateremben, ehhez valami olyan hely kell, ami kellemes keretet kínál a csevegésre, a visszaemlékezésre. Ezért találtuk ki Mezőkövesdet, Zsóry fürdőt, a Nefelejcs szállodát a kerttel, benne a sütögetési lehetőséggel, a konferenciateremmel, hogy a „komoly" előadások se hiányozzanak, no és persze, a gyógyfürdővel, amelynek vize enyhíti a magas vérnyomást vagy az ízületi panaszokat, mert ugye, az a tizenöt év nem múlt el nyomtalanul...
Az első nap tehát a visszatekintés jegyében zajlik. Az Egyesület 15 éves tevékenységét összegezzük, alapító tagjaink, vendégeink és a hozzánk kapcsolódó regionális központok visszaemlékezéseit, beszámolóit hallhatjuk majd, régi egyesületi filmeket vetítünk.
Este pedig a közös együttlét, a kötetlen beszélgetések alapjait teremti meg a szálloda kertjében tervezett sütögetés.
A második nap már az előretekintésé. A szálloda 80 fős konferenciatermében lehetőségünk lesz megvitatni, hogy az általunk képviselt gyermekek, családjaik, és a velük foglalkozó szakemberek jelenlegi helyzetét és az oktatáspolitika új irányvonalait figyelembe véve hol tartunk most, milyen feladatok jelölhetők meg, milyen stratégiát kövessünk, mire helyezzünk nagyobb hangsúlyt? Mindehhez természetesen előadókat is várunk.
Reméljük, minél több tagunkkal találkozunk augusztusban, a tizenöt éves fennállásunkra szervezett konferencián. Addig is, minden Kedves Tagunknak, és az Érdeklődőknek szép nyarat kívánunk!
RÉSZLETES PROGRAM:
augusztus 27., péntek
augusztus 28., szombat
UTAZÁS:
1. vonattal:
Mezőkövesden van a vasúti pályaudvar, onnan városi busszal lehet kijutni Zsóryba. A megálló a fürdő főbejárata előtt van, a szálloda pedig a fürdő főbejáratától 150 méterre.
Példa: Budapestről-Mezőkövedre átszállás nélkül lehet jönni 27-én és 28-án is a Bp-Keleti pályaudvarról 8.03-kor induló gyorsvonattal, ami 9.48-ra érkezik Mezőkövesdre. A II. osztályú vonatjegy ára 2480 Ft. Innen 10.22-kor indul a mezőkövesdi vasúti pályaudvar elől a városi busz és kb. 25 perc alatt van Zsóryban, a jegy ára 120 Ft.
28-án pedig délután Mezőkövesdről 18.06-kor indul a vonat Bp-re és 19.57-re érkezik a Keletibe.
2. autóval:
M3-ason Mezőkövesd felé (4 napos autópályadíj: 1530 Ft). A 128-as Borsodivánkai kijárónál kell lejönni a pályáról. Onnan 6 km-es egyenes út visz Zsóryba. A szálloda a fürdő főbejáratától 150 méterre van.
3. autóbusszal csak többszöri átszállással lehet jönni. Átszállási lehetőség Egerben van.
SZÁLLÁS:
Szállodai elhelyezés: kedvezményes 6.300 Ft/fő/éj reggelivel idegenforgalmi adóval
Szobák: 51 főre
19 db kétágyas, 4 db háromágyas (tetőteres),
1 db ötágyas (kétlégterű), 2 db háromágyas (kétlégterű)
Minden szoba pótágyazható!
A szálloda 2 éve épült, a szobákban zuhanyozós fürdőszoba van, valamennyi szoba klimatizált, telefonnal, internetes elérhetőségi lehetőséggel, minibárral, színes televizíóval rendelkezik.
További szolgáltatások:
A szálloda földszintjén infra, finn szauna, jakuzzi van, használatuk a szoba árában van
Testmasszázsra is van lehetőség: 2.000 Ft/fő/30 perc
Étkezés: 2 fogásos menűebéd: 2.000 Ft/fő/alkalom
Vendégházas elhelyezés: 3.300 Ft/fő/éj idegenforgalmi adóval
Szobák: 15 főre
2 db egyágyas, 3 db háromágyas, 1 db négyágyas
közös kis konyhával, társalgóval és külön női és külön férfi zuhanyozó WC-vel.
A szobákban mosdó van.
Faházas elhelyezés: 14.800 Ft/éj/1 faház/6 fő, idegenforgalmi adóval (azaz 2500 Ft/fő/éj)
2 faházban 6-6, összesen 12 fő elhelyezésére van lehetőség.
A faházak saját zuhanyozóval, WC-vel vannak felszerelve
A vendégházban illetve a faházakban megszálló vendégeknek is van reggelizési lehetőség a szálloda éttermében: 1.500 Ft-ért/fő/alkalom.
KONFERENCIA:
A 80 főt befogadó konferenciaterem is légkondicionált, projektor, fliphart tábla, kihangosítási lehetőséggel.
Részletes meghívó és jelentkezési lap letölthető a Kapcsolódó publikáció(k) alatt!
Forrás:
Hoppál Marianna
Kapcsolódó könyv(ek)
|
Amíg nem késő - Hogyan ismerhető fel időben a figyelem - és mozgásszavar? Andrea Kisch - Sabine Pauli, Deák és Társa Kiadó Bt., 2007 |
|
|
Jakus Judit, FIMOTA Központ , 2009 |
Szemle cikkei cimkék szerint