Népmesék

„A gyermek figyelmét az olyan történet köti le a legjobban, amelyik szórakoztatja és felkelti a kíváncsiságát.
De életét csak akkor gazdagítja, ha fejleszti intellektusát, ha mozgásba hozza képzeletét, ha eligazítja érzelmeiben, ha megbékíti félelmeivel és vágyaival, és megoldásokat is javasol.

Ezeknek a kritériumoknak az egész gyermekirodalomból leginkább a népmesék felelnek meg. A jó mese titka, hogy mindig a gyermek valóságos lelki és érzelmi színvonalán fejti ki hatását.

A példák megértetik a gyermekkel, hogy súlyos gondjaira létezik átmeneti vagy végleges megoldás. A mesében (és így az életben is) a problémákat nem lehet elkerülni, a küzdés, a harc elválaszthatatlan az emberi élettől.
A mese mindig jól végződik, ha a hős felveszi a küzdelmet, bátor, szembeszáll az igazságtalanságokkal, akkor legyőz minden akadályt.” (Bettelheim: A mese bűvöletében)

„A népmeséknek, a szórakoztatáson és a játékban való szerepükön túl típusuktól függően van olyan többlettartalmuk, melynek lélektanilag is nagy jelentősége van.

A mese gyökerei a különféle elméletek szerint lehetnek álmok, az archaikus lelki minták, a társadalmi és történelmi események, vagy a mítoszok, de pszichológiai szempontból mind ugyanarra az eredményre vezet: a mesék a lélek mélyén, múltban gyökereznek, érlelődtek, csiszolódtak és így, ami fennmaradt, az általános, közös, lényeges és fontos a léleknek (kortól függetlenül). Így azt mondhatjuk, hogy a mese egy forrás, lehetőség olyan folyamatok követésére, megélésére, tanulására is, melyek a tudattalan mélyével kapcsolatosak, és hozzátartoznak életünkhöz.” (Stiblár Erika: A népmesék pszicholóiája)