2006. 03. 16. 00:00
A cikk értéke:
2000. február 27-én életének 72. évében elhunyt.
1951-ben végezte el a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát, 1963-ban pedig az ELTE pszichológia szakát. 1951-tõl kisegítő iskolában, majd a Miklós téri Gyógypedagógiai Intézetben, 1953. szeptemberétől pedig a Beszédjavító Intézetben dolgozott. 1960-tól gyakorló iskolai vezető tanár.
A Gyógypedagógia címűfolyóirat szerkesztő bizottságának a tagja.
A Gyógypedagógiai Tanárképző Fõiskolán logopediai pszichológiát tanított.
Tagja volt a Magyar Gyógyopedagógusok Egyesületének, a Magyar Pszichológiai Társaságnak, A Magyar Fonetikai,Foniátriai és Logopediai Társaságnak.
A tudás és humánum szoros egységében végezte sokrétû munkáját túlnyomórészt a Festetits Utcai Beszédjavító Intézetben. A megkésett beszédfejlődés és dyslexia összefüggéseit kutatva dolgozta ki a dyslexiás gyermekek reedukációjára és a dyslexia prevencióra alkalmas módszereket, szemléltető eszközöket és diagnosztikai eljárásokat. Kezdeményezője és vezetője volt a Beszédvizsgáló Országos Szakértői Bizottságnak.
Nevéhez fűződik számos speciális osztály beindítása a súlyos dyslexiások, dyslexia veszélyeztetettek számára, továbbá logopédiai 1. osztályok. Kandidátusi értekezése a tudományok doktora várományosává avatta.
Sosem volt ideje, mégis mindig ráért a jó ügyek szolgálatára. Neki az elesettnél fontosabb csak a még elesettebb volt. A tapintat és a tapasztalat különös ötvözetével fordult a gyerekekhez, a szülőkhöz és a munkáját tovább folytatni hivatott tanítványaihoz. Erkölcsi kötelességének érezte, hogy tudását mindenáron átadja: mindegy volt számára, hogy ez különböző helyszíneken vagy saját otthonában történik, a színvonal mindig azonos volt. Bármikor kész volt szakmai kérdések alapos megvitatására és átgondolására. Hivatásának apostola volt. Szellemi örökségét megőrizzük és továbbvisszük!
A megemlékezést írta:Dr. Rupp Mária és tanítványai, kollégái