"Subosits István vezeti a főiskola fonetikai és logopédiai tanszékét. Vezetése alatt a logopédusképzés jelentősen kiszélesedik. Az írott tananyagok, jegyzetek száma megtöbbszöröződik, a tanszék oktatói létszáma megduplázódik. Erre az időszakra jellemző: elmélyült tartalmú kiadványok megjelenése, pl. a dadogásról, az afáziákról, diszfóniákról, gyakorlati, metodikai kérdésekről. Hallgatóinak, tanítványainak száma: megbecsülhetetlen."

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar
Fonetikai és Logopédiai Tanszékének nyugalmazott főiskolai tanára.

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar
Fonetikai és Logopédiai Tanszékének docense

(Oravicabánya, 1883. dec. 22. – Bp., 1942. okt. 26.): gyógypedagógus.

Temesvárott tanítói oklevelet (1902), Bp.-en gyógypedagógiai tanári oklevelet szerzett (1906).
Az Ungvári Siketnémák Tanintézetében tanár, utóbb igazgató (1915–20).
Ezután tanári és helyettes igazgatói posztot töltött be a bp.-i Siketnémák Tanintézetében (1920–25), majd a bp.-i Hibásbeszédűek Áll. Intézetének igazgatója(1925–42).

(Dunapataj, 1864 – Kolozsvár, 1908. ápr. 7.): gyógypedagógus.

1885-ben Aradon a siketnémák részére magániskolát létesített. 1885-től a siketnémák váci országos intézetének igazgatója és a gyógypedagógiai intézetek országos szakfelügyelője.
1899-től a temesvári siketnéma intézet tanára.

(Bp., 1935. júl. 29. – Bp., 1986. aug. 1.): logopédus, nyelvész, tanár

A Gyógypedagógiai Főiskolán kapott diplomát. Először süketnéma gyerekekkel foglalkozott, majd amatőr színjátszók képzése során került kapcsolatba a beszédtechnika oktatásával. 1973-tól ennek tanára volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán; előadásokat tartott, cikkeket írt e tárgykörben.

(Udvard, 1880. jún. 19. – Bp., 1961. nov. 18.): gyógypedagógus.

A siketnémák bp.-i állami intézetének igazgatója és a gyógypedagógiai tanárképző intézet tanára. A siketnémák beszédtanításával és a hibás beszédűek oktatásának kérdésével foglalkozott.

Mérei Vera logopédus, gyógypedagógus. Mérei Ferenc pszichológus özvegye, Szondi Lipót tanítványa, a pszichológus több művének fordítója.

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar
Fonetikai és Logopédiai Tanszékének adjunktusa

Gyógypedagógus, pszichológus és pedagógiai szakpszichológus, Földes Ferenc- és Apáczai-díjas, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetettje.

1951-ben végezte el a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát, 1963-ban pedig az ELTE pszichológia szakát. 1951-tõl kisegítő iskolában, majd a Miklós téri Gyógypedagógiai Intézetben, 1953. szeptemberétől pedig a Beszédjavító Intézetben dolgozott. 1960-tól gyakorló iskolai vezető tanár.

(Pest, 1867. márc. 10. – Bp., 1943. szept. 17.): ideggyógyász.

Budapesten, Berlinben, Párizsban, Londonban tanult. A bp.-i elmekórtani klinikán való működése után a poliklinika idegosztályának, majd a bp.-i kerületi Munkásbiztosító Pénztár idegszakrendelésének főorvosa.
1897-ben a bp.-i egyetemen magántanár, 1909-ben rk. tanár.
1915-től az István Kórházban főorvos.

(Kapuvár, 1897. jún. 19. – Bp., 1957. ápr. 9.): gyógypedagógus.

Szegeden, a Siketnémák Tanintézetében (1924), majd a süketek bp.-i intézetében tanított. Tanulmányait ösztöndíjasként az USA-ban, a Clarke Schoolban folytatta (1932).
A Hibásbeszédűek Állami Intézetének igazgatója (1942–51), egyidejűleg a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola tanára.

(Cifer, Pozsony megye, 1886. jan. 27. – Bp., 1981. nov. 27.): gyógypedagógus.

1907-ben gyógypedagógiai tanárioklevelet szerzett Bp.-en. Pályakezdőként a Siketnéma Intézetben tanár, 1926-tól igazgató, 1945-től a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola előadó tanára, 1951-től a logopédia tanszék vezetője.
Kutatómunkája a hallás és a tökéletes beszéd közötti összefüggések törvényeinek feltárására, a logopédiai módszerek tökéletesítésére irányult.