- Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár
- http://www.hik.hu/index.asp?r=261
- Leírás:
- A Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ (HIK) a fejlett informatikai technológiát a saját szolgálatába állítja akkor is, ha teljes szövegű tankönyvekről van szó. Ma már elengedhetetlen az, hogy a tankönyvek, szakkönyvek, folyóiratok digitális formában - az interneten keresztül - elérhetővé váljanak az érdeklődők számára, melyek felépítése könnyűvé és egyszerűvé teheti a mentést, nyomtatást, ezzel segítve az aktív tanulási folyamatokat.
A Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtárat (KFDT) 2005. elején hívtuk életre, és szerepe abban áll, hogy a HIK céljainak megfelelően a széles körben ismert szabványokra alapozva, nyílt és könnyen felhasználható formátumokban jelenítsen meg és adjon közre különböző tudományágakat felölelő tankönyveket, és az ezekhez kapcsoló folyóiratokat, ábrákat, illusztrációkat. 'Könyveink' XML alapúak, és nyitott-, élénk fejlesztői közösséggel rendelkező DocBook szabvány szerint épülnek fel (a témáról bővebben itt találhat információt). A dokumentumok azonosító metaadat fejléce a Dublin Core- illetve MARC szabványokat követik. Megjelenítésük, nyomtatásuk HTML, pdf, Word és újabban Ms eBook formátumokban is lehetséges.
Az elmúlt év munkájának eredményeként közel száz cím készül(t) el elektronikus formában. Ezen elektronikus dokumentumok a tudományágak széles spektrumát ölelik fel az irodalomtól az orvostudományon át a mezőgazdasági technológiákig.
Reméljük, hogy, Tankönyvtárunkban elérhető kiadványok száma jövőben is legalább hasonló ütemben növekszik majd, tekintve a markánsan jelentkező igényeket.
- A link értéke:
-
- A link cimkéi:
-
hallás,
hallássérülés,
külföldi,
hozzászólás (0) | értékelés