Kedves Tapasztalt Logopédusok!
Nemrég találkoztam egy olyan helyzettel, amivel szemben - végzős
logopédusként, kevés tapasztalattal - nem tudok nagyon mit szólni. Szeretném
a segítségeteket kérni. Családomban van egy 2 éves kisfiú. Eddig nagyon
szépen beszélt, a fiziológiás pöszeségen kívül egyéb beszédhibát én nem
vettem nála észre. Tehát egy átlagos, jó szociális háttérrel rendelkező
kisfiú. Egyik nap aztán elkezdett a szó eleji k hangoknál megakadni. A k-val
kezdődő szavakba mindig belebotlott. Többször próbálta kimondani, mire
sikerült. Néhány nap (!) elteltével ez elfajult odáig, hogy már a szó
közepén lévő k hangnál is megakadt, sőt ugyanígy a g-nél is, és elkezdett az
sz hangoknál is ilyesmit produkálni. Ez kezd nála tudatossá válni, mert
amikor ilyen szavakhoz ér, akkor most már az első megakadás után nem
próbálkozik tovább, hanem egyszerűen (és mosolyogva) közli, hogy "nem
tudom", és nem is mondja ki a szót. Külön érdekes számomra, hogy éneklés
közben is megakadt a k-nál. Egyszerűen abbahagyta az éneklést, amikor a k
hanghoz ért. Egyébként egy jókedvű, vidám, nem gátlásos, nyitott, beszédes
kisfiúról van szó, ezért is ért váratlanul a helyzet engem is, és a
közvetlen családját is. Aggódva kérdeztek engem erről, de én úgy érzem, hogy
nem tudok kielégítő választ adni. Annyit mondtam nekik, hogy ne aggódjanak,
próbáljanak egyelőre ezzel nem törődni, ne szóljanak rá, ne javítsák,
próbáljanak egyszerűen nem törődni vele, nehogy megerősítsék benne ezt, és
beinduljon a dadogóknál ismeretes ördögi kör. Az is felmerült bennem, hogy
ez talán a normál fejlődés részeként megjelenő nonfluens beszéd lenne, de a
tünetek nem erre utalnak. A nonfluens beszédnél inkább ismétlések és
elnyújtások vannak, ha jól tudom. Az ő esetében inkább görcs-szerűek a
tünetek. A családban egyébként nem történt semmi olyan különös változás az
utóbbi időben, ami sokszor előidézője lehet a dadogásnak, és ami
előidézhette volna ezt is. Ez olyan derült égből villámcsapás...
Szóval csak annyit szeretnék kérdezni, hogy ti mit ajánlanátok a szülőknek
ilyenkor, mit érdemes tenni, mit nem? Mi az ami fontos lenne most? Mit
tehetek érte én, mint a családban lévő logopédus palánta?
A válaszokat nagyon várom, és előre is köszönöm!!!!
Prohászka Frigyes
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL:
http://www.group4mind.hu/pipermail/logopedia/attachments/20090309/84907a5d/attachment.htm