2007. 02. 07. 00:00
Cimkék: hiperaktív, hiperaktivitás,
A cikk értéke:
Először is szeretném megköszönni a meghívást. Pedagógus napon mit is keres itt a gyermekpszichiáter? Leginkább hitek és tévhitek kapcsán, méghozzá egy olyan témát járva körül, mely egyre gyakrabban szerepel a pedagógusok, a szülők, az orvosok és a média különböző fórumainak párbeszédében. A hiperaktivitásról lenne tehát szó, ami önmagában valójában értelmezhetetlen.
Túlzott aktivitás - mi a baj vele? Sokszor már csak azt mondják a gyerekre, hogy „hiper", máskor meg sajnos hogy „elmés", mint nemrég ezt egy nevelési tanácsadóban dolgozó kolleganőtől hallottam: ezek ugyanis azok a gyerekek, akikkel a pedagógus legszívesebben semmit sem kezdene, talán éppen csak a nehézségek terhétől szeretne szabadulni.
A hiperaktivitás fogalom további magyarázatot igényel. Egy tünet-együttesről beszélnünk ugyanis, melynek csak egyik és talán nem is a legjelentősebb aspektusát jelöljük ezzel: a gyermekek ugyan gyakran valóban a túlzott mozgékonyságukkal, állandó nyüzsgéssel, nyughatatlanságukkal válnak feltűnővé, de ez természetesen önmagában nem lenne probléma. A fokozott mozgás mellett talán még fontosabb az, hogy a gyermek képtelen visszafogni késztetéseit, impulzusait - mintha folyton mindenre reagálnia kellene, képtelen ezeket féken tartani. Ezt nevezzük „impulzivitás"-nak. A tünet-együttes harmadik tényezője pedig a figyelmi készségekkel, a figyelem tartósságával illetve elterelhetőségével kapcsolatos:
ezek a gyermek jellegzetesen képtelenek a hosszabb figyelemkoncentrációra, figyelmük csapong, nem marad meg egy tárgyon vagy témán, különösen, ha az a gyermek számára feladatot jelent, önfegyelmet igényelne.
A három csoportba sorolható nehézségek szokványos gyermeki sajátosságok szélsőséges megnyilvánulásai: a gyermek a felnövekedése során tanulja meg, hogy figyelmét az adott feladatra koncentráltan irányítsa, hogy csoportos feladathelyzetben sorát kivárja, hogy legalább egy tanórát békésen végigüljön, stb. A gyermek életkorától, a szociokultúrális környezettől, a gyermek aktuális élethelyzetétől, valamint attól a helyzettől, melyben a viselkedést megítéljük, függ az, hogy mit tartunk normálisnak, mit tudunk elfogadni. A viselkedés megítélése elsősorban tehát a gyermekért felelős felnőttek szubjektív véleménye alapján történik, és azt is a felnőttnek kellene véleményezni, hogy mindez a viselkedési sajátosság mennyire korlátozza a gyermek teljesítményét, jól-létét, milyen akadályt jelent a társas kapcsolataiban, iskolai helyzetében, a családon belüli érzelmi viszonyok, a légkör meghatározásában.
Dr. Gádoros Júlia Fővárosi Pedagógus Napokon elhangzott előadásának anyaga, mely elhangzott a 2007-ben megrendezett Fővárosi Pedagógiai Napok rendezvénye keretében letölthető .pdf formátumban a Kapcsolódó publikáció(k) alatt.
Forrás:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/hirek.html