(Ikrény (Újfalu), 1772. szept. 7. - 1808. augusztus 30.): piarista tanár a „Váczi Királyi Siketnéma-Intézet” első igazgatója.

Magyar nemzetiségű, a magyaron kívül németül és latinul is beszélt. Gimnáziumi tanulmányait Győrött végezte 1790-ig. Ezután bölcsészeti tanulmányokba kezd Pozsonyban, azonban már ez év végén trencséni novíciussá avatják, ahol két évet tölt el (1792. január 4-ig).

(Aranyosrákos, 1866. jan. 14. - Vác, 1932. dec. 9.): gyógypedagógus.

Tanulmányait a bp.-i Pedagógiumban végezte, majd a tordai gimnáziumban tanár.
1890-től a váci siketnéma-intézet tanára, 1899-től igazgatója volt. 1905-ben a váci intézet mellett megszervezte az előkészítő iskolát (siketnéma-óvoda) és 1908-ban tagja lett a gyógypedagógiai országos szaktanácsnak.

(Nagybecskerek, 1904. dec. 26. - Bp., 1974. aug. 23.): gyógypedagógus.

1932-től a váci Siketnémák Orsz. Tanintézetében, majd 1957-től 1964-ig, nyugdíjazásáig a bp.-i Siketnémák Tanintézetében működött, ahol előbb tanár és megbízott igazgató (1937-48), utóbb igazgató volt (1948-69).

(Kölesd, 1861. jan. 8. - Bp., 1958. ápr. 7.): gyógypedagógus.

1897-ben a váci siketnéma-intézet, 1901-től a bp.-i áll. gyógypedagógiai intézet, 1909-től az ideges gyermekek áll. tanintézetének tanára. 1910-től 1920-ig, nyugdíjaztatásáig az áll. gyógypedagógiai intézet helyettes igazgatója.

(Jólész, 1745. jún. 5. - Rozsnyó, 1816. jan. 18.): vármegyei főjegyző, jogi író, a magyar gyógypedagógia úttörője.

Jogi tanulmányainak végeztével Rozsnyón ügyvéd, de amikor II. József az ügyvédeket a törvényszékhez benyújtott kereseteikben a német nyelv használatára kötelezte, lemondott az ügyvédségről.
1790-ben Gömör vármegye főjegyzője, a nemesi-nemzeti mozgalom egyik vezetője megyéjében.

(Kecskemét, 1866. jan. 10. - Bp., 1930. ápr. 8.): gyógypedagógus.

A bp.-i református teológián végezte tanulmányait. Mint váci hitoktató ismerkedett meg a süketnémák oktatási módszerével. 1895-ben a süketnémák tanítására jogosító oklevél megszerzése után Vácon működött a süketnémák intézetében.