A halláskárosodás és a beszéd összefüggése
A hallás igen fontos szerepet játszik a külvilág megismerésében, ingereinek feldolgozásában, a világban való tájékozódásban, csakúgy, mint a hangos beszéd megtanulásában.
A hallás
- minden irányból közvetít
- távolabbi eseményekről is közvetít
- permanens közvetítő (állandó telereceptorként működik, kisgyermekkorban ez igen fontos)
- a vizuális észlelést is akusztikus benyomások irányítják (érdeklődés felkeltése, lényeges információk kiválasztása)
- érdeklődést, kíváncsiságot vált ki (szóbeli információknak uralkodó szerepük van az ismeretek közvetítésében)
- felkészít a bekövetkező eseményre (rugalmasság, alkalmazkodóképesség kialakítása)
- magatartást irányító jellege van
- hangulatot közvetít
- kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás fontos eszköze (empátiás készség kifejlődését segíti)
A hallás károsodásával mindezek a funkciók is sérülnek, ami további deficiteket eredményezhet. A hallás sérülésének, mint elsődleges sérülésnek a következménye a nyelvi elmaradottság, a nyelv, a beszédkommunikáció elsajátításának zavara. Ha a gyermeknek a korai fejlődési szakaszban nincs lehetősége a környezettel, elsősorban az anyával való kommunikációra, akkor a hallás és a beszéd hiánya további (másodlagos) zavarokat okozhat a személyiség fejlődésében.
A hallássérülés negatív hatással van a különböző beszédfunkciókra:
- Kiejtés:
- nincs visszajelzés a hibás képzésről, nincs lehetőség az autokorrekcióra
- leggyakrabban a magas frekvenciatartományú hangok (sziszegők) sérülnek
- Ide tartozik:
- a beszéd monotóniája,
- kevésbé dallamos,
- hangsúlyos, ritmikus volta.
- A hibás kiejtés helyesírási hibákhoz vezethet.
- Szókincs:
- nagyobb fokú károsodásnál szűkebb szókincs jellemző
- további hiányosságokhoz vezethet:
- beszédértési hiányosságokhoz
- alacsonyabb olvasási szinthez
- Grammatika:
- a ragok hangsúlytalan, szóvégi helyzete miatt a gyermek gyakran felcseréli azokat,
- helytelen szórendet alkalmaz.
A halláskárosodás mértékétől függően a beszéd különböző területein mutatkozhatnak zavarok:
- Ha a hallásveszteség nem haladja meg a 30 dB-t:
- akkor a beszédfejlődés vonalán visszamaradást nem okoz,
- ritmus normális,
- artikulációs hibák nincsenek,
- a hallott beszédet készülékkel megfelelően érzékelik
- Ha a hallásveszteség 30-60dB:
- akkor a beszédfejlődés üteme részben elmarad a hallókétól,
- önálló szógyarapításra képesek,
- kisebb artikulációs hibáik vannak,
- hallásfejlesztésre, beszédkorrekcióra szorulnak
- Ha a hallásveszteség 60-80dB:
- beszédkészségük korukhoz képest erősen visszamaradt
- alaktanilag és kiejtéstanilag is hibás,
- többnyire szómondatokat használnak,
- szókincsük gyér,
- tartalmi vonatkozásban is elmaradást mutatnak.
- a beszéd hallás útján való elsajátítására csak minimális fokon képesek.
- Ha a hallásveszteség 80dB felett van:
- önálló szógyűjtésre nem képesek,
- hanghallók,
- rendszeres hallásfejlesztésre szorulnak,
- szájról olvasásnak vezető szerepe van.
Audiogén beszédzavar meghatározása
Az audiogén diszláliák olyan beszédzavarok, amelyek hátterében halláscsökkenés, halláskárosodás áll. Medicinálisan korrigálható.
Megjelenhet:
- beszédfejlődési késés, illetve
- artikulációs torzulásokban, ezekkel általában 30 dB hallásveszteség felett mindig kell számolni.
Ezeken kívül majdnem az összes beszédhiba megjelenhet:
- diszlália, alália: a hangok képzésének zavara
- disznómia, anómia: szóhasználati zavar
- diszfrázia, afrázia: mondatbeli, szintaktikai zavar
- diszfónia, afónia: fonációs zavar
- diszgráfia, agráfia: írászavar
- diszlexia, alexia: olvasászavar
- diszprozódia: a beszéd intonációs mintáinak zavarai
Kik a veszélyeztetettek? Figyelemfelhívó jelek
Tünetek
- hangok hiánya, hibás képzése
- beszédhangok és prozódiai elemek sérülése
- pontatlan, levegős artikuláció
- hangerő változása
- vezetéses zavarnál: mélyebb, halkabb hang
- perceptív zavarnál: magasabb, hangosabb hang, nyílt orrhangzósság
- időtartam-megkülönböztetési problémák léphetnek fel (hosszú-rövid megkülönböztetés)
- beszéd közben erőlködnek, tartósan rekedt hang, diszfónia alakulhat ki
Forrás:
Gyógypedagógiai alapismeretek, szerk.: Illyés Sándor, ELTE BGGyF, Budapest 2000.