http://www.beszed.hu

Hallás és hallási figyelem, hallásfejlesztő gyakorlatok

2008. 03. 27. 00:00
Cimkék: hallás, hallászavar, hallássérülés, beszédtechnika, beszédszervek,
A cikk értéke:


Sokan úgy tartják, hogy a hallás nehezen fejleszthető, pedig aki pontatlanul hall, nem képes pontosan javítani saját hibáit, dekódolása torz marad.

A beszéd tanult, de nagyon korán automatizálódott folyamat, így beszédhibáinkat, melyeket az idők során megszokunk, jónak halljuk, nehezen ismerjük fel. Csak jó hallással vagyunk képesek a szakember által mutatott helyes hangra kicserélni a rosszat.

A beszédhallás nem pusztán a fizikai hangok észlelése, hanem a központi idegrendszer bonyolult gépezetének összehangolt munkája. Először érzékeljük a hangokat. Emlékeinkben felidéződik az a folyamat, ahogy ezeket a hangokat artikuláljuk, felismerjük a hangzót. Tudatunkig hatol ennek sorrendje, összerakjuk a szólamokat, gondolati egységeket, majd megértjük az elhangzottakat.

A hangzó felismerésétől a folyamat már túllép a fizikai hallás szintjén, hiszen a beszédhangok felismerése anyanyelvünkhöz kapcsolódik. A beszédhangok differencionálása nyelvenként különböző.

PÉLDÁK HALLÁSFEJLESZTŐ GYAKORLATOKRA

1.
Végy egy hangszert, egy üvegpalack is megteszi, melyben valamennyi víz van. Adj egy hangot a hangszereddel és várd meg, amíg a hang biztonságosan "beér" a fejedbe. Próbáld megszólaltatni úgy, hogy a hangra rácsúsztatod a saját hangod. Légy pontos!

2.
Ismételd el az előbbi gyakorlatot, de a hang rácsúsztatása nélkül. Próbáld meg a hangot hallása után határozottan eltalálni. Nem kell mást tenned, csak gondolni erre a bizonyos hangra és nem félni attól, hogy hamis lesz. A bizonytalanság szüli általában a hamis hangot.

3.
Gyűjts magnóval érdekes zajokat, utcazajt, gépeknek, járműveknek a zaját. Próbáld meghallani, hogy milyen hangmagasságokat fedezel fel az adott zajban. Vedd észre, hogy a zajok nem egy hangból állnak, próbálj minél többet találni és utánozni azokat.

4.
Most arra is figyelj, hogy az általad gyűjtött zajok hangjai milyen emberi hangzókhoz hasonlítanak leginkább, mivel lehetne ezeket a leghűbben utánozni? Találj társakat magadnak, akikkel, mint egy kórus, hűen utánoztok zajokat. Próbáld megállapítani a magánhangzók és a mássalhangzók szerepét a "zenédben".

5.
Figyeld meg, hogy ezekben a zajokban nem csak a hangok fontosak, hanem a tempó, ritmus, dallam. a szünetek is! Próbáld a ritmusát letapsolni a kiválasztott zajtenger egy-egy részletének.

6.
Válassz ki egy 3-4 hangszer által játszott zenét és próbáld kihallani egyenként mit játszik egy-egy hangszer. Különösen a mély hangokra figyelj, ezeket nehezebb kihallani!

Forrás:
Illés Györgyi: Beszéd 1.

Eddigi vélemények a cikkről:

nem írt még senki véleményt a cikkről

Kapcsolódó könyv(ek)

Illés Györgyi - BESZÉD I.

BESZÉD I.

Illés Györgyi, Escript Design Kft. , 2007
Kiss Andrea - Gyakorlóanyag felnőtteknek az s-zs-cs és sz-z-c hangok automatizálásához

Gyakorlóanyag felnőtteknek az s-zs-cs és sz-z-c hangok automatizálásához

Kiss Andrea, Logopédiai és Rehabilitációs Szolgáltató Bt., 2006
Még több...
 
↓ hirdetés ↓
impresszum | adatvédelmi szabályzat | írjon nekünk | partnereink |