2007. 08. 24. 00:00
Cimkék: beszédhiba, beszédzavar, beszédfogyatékosság, beszéd,
A cikk értéke:![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
Napjainkban egyre több az iskolába lépő megkésett beszédfejlődésű, beszédhibás gyermek. Pedig minél hamarabb veszik észre a problémát, annál könnyebb azon segíteni.
"Azt kell, hogy mondjam, több kiindulópontja lehet az ilyen jellegű beszédhibának. Sok esetben tapasztlhatjuk, hogy a gyermek - hiába nagyobbacska - hosszú ideig cumizik, vagy szopja az ujját, ami előrehozza a fogait, és így a sziszegő, susogó hangok "eltévednek", tehát hanghiba alakul ki. A másik dolog - ami divat lett - főleg kislányok esetében, hogy a szülő a sejpítésre, affektálásra csak annyit mond; nagyon jól áll neki. Pedig ezek a problémák nagyon rövid idő alatt kiküszöbölhetők, helyrehozhatók lennének. A gyakorlat sajnos azt mutatja, hogy zömével csak az iskola első-második osztályában szembesülnek a problémával, hiszen ekkor már az írásra és az olvasásra is kihatással van a beszédhibájuk. Itt pedig egy következő akadály, a diszlexia léphet fel, amelynél inkább a prevencióra kellene a hangsúlyt fektetni"- mondta Molnár Ildikó.
És van még egy harmadik problémakör is- tette hozzá a szakember-, amikor a gyermek, hallás -vagy beszédészlelési, differenciálási problémával küszködik, természetesen ez is orvosolható.
'Mindenképpen kiemelném a szülők felelősségét e témakörben, akiknek sokkal jobban oda kell figyelni gyermekük beszédfejlődésére. Nem szólva arról az esetről, ha egy családban például az apuka, vagy az anyuka, esetleg mindkettő beszédhibás!' - fűzte hozzá Molnár Ildikó.
A szakember azt javasolja, hogy célszerű már az óvodáskorban odafigyelni ezekre a problémákra. Ma már minden nevelési tanácsadó logopédushoz tudja irányítani a szülőket.
Forrás:
Orient Press
Kapcsolódó könyv(ek)
|
Vinczéné Bíró Etelka, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2005 |
|
Korompai Istvánné, Logopédiai kiadó, |