Betegség-e a 'rekedtség' - vagy csak jópofa gyerekhang?

Egy logopédus és egy pszichológus gondolatai a gyermekkori diszfóniáról
Kákonyi Tímea - Kántor Emese

Már az ókorban felismerték, hogy a nyelv a gondolkodás tükre. A nyelv egy rendszer, mely szavakból, mondatokból épül fel, s összeköti a gondolatot a beszéddel. A beszéd a nyelv fizikai megvalósulása. Amennyiben nem áll fenn valamilyen probléma vagy gátlás, akkor bárki képes anyanyelve megtanulására, s lényegében gond nélkül tudja is azt használni.
A kisgyermek a nyelvvel kapcsolatban kialakít egyfajta tudást, már azelőtt, hogy beszélni kezdene. Már csecsemőkorban működik a megértés.

A beszédnek mindig informatív jellege van, s két vagy több ember között zajlik. Ha a gyermek pl. a kiságyban fekszik és egymás után játékosan hangokat ejt ki, ebből szótag áll össze vagy szó pl. mamamama - ez nem beszéd csak játék a hanggal. Ha azt mondja, hogy mama és felemeli a két kezét, akkor az nyilvánvalóan beszéd, mert azt kéri: „ Te, mama, te vegyél fel!"

A beszédfejlődésben a játékos hangadás egy fejlődési szakasz, de a tényleges beszéd kialakulásával párhuzamosan is fenn maradhat. Tehát ha megkérdezzük mikor kezdett beszélni nem arra gondolunk, mikor kezdett el hangokat adni, gőgicsélni, hanem mikor akart először közölni velünk valamit.

Ha nem akarunk közölni semmit pl. csak a torkunkat köszörüljük, köhögünk, ásítunk, stb. akkor is azt a hangképző mechanizmust használjuk, mint a beszédnél.

Beszédszervek

Ez a rekeszizom és a bordaközi izomzat, a tüdő, a légcső, a gége, a hangszalagok, a garat, az orrüreg, a szájüreg, nyelv, ajkak. Ezek úgy tűnhetnek, mint egy önálló egységet képező kerek egész szerkezet. Pl.: pumpa, szivacs, cső, üreg, húr, stb. Kempelen Farkas meg is alkotott egy beszélőgépet, ami ezen az elven működik.
Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy ezek a testrészek kapcsolatban állnak más részekkel, így egyik működése hatással van a másik működésére, s a központi idegrendszer irányítása alatt állnak. Ezen túl a beszédet a közlési szándékon át még rengeteg más belső tényező is meghatározza.

Kempelen beszélőgépe 1791-ből

A kommunikációs (közlési) szándékot azért fontos megemlíteni, mert kezdettől fogva jelen van a gyermek életében és ebben való sikeressége, hatékonysága személyiségére is kihat a későbbiekben. Ebben már a környezetének is nagy szerepe van, pl. fontos a szülők rendelkezésre állása, nyitottsága, „elérhetősége". De szerepe van a csecsemő jelzéseinek értelmezésében is, hiszen először a környezet tulajdonít jelentést a pici egy-egy hangadásának.
Tehát a hangadás kezdettől fogva nagyon meghatározó eleme a kommunikációnak. Már a sírás is hamar - az első pár hónapon belül- jelentésteli lesz az anyák számára és annak minősége, jellegzetessége meghatározza, hogy az anya mit tesz, hogyan reagál rá.

A csecsemő hangadásai belső állapotainak, feszültségeinek vagy épp nyugalmának tükrözése, melyekből később, az értelmezések révén majd az érzelmek lesznek. A párbeszéd már kezdettől megindul anya és gyermeke között: a csecsemő gagyogására az anya reagál, válaszol, gyakran utánozza, vagy hasonló intenzitású, jellegű hangokat ad ki, ezáltal hasonló állapotot vesz fel, mint a kicsi. Vagyis annak belső állapotaira hangolódik rá. Az anyai ráhangolódás fontos lépése kettőjük kapcsolatának. Ha a csecsemő belső diszkomfort érzése megnő és sírni kezd, az anya ezzel a ráhangolódással tudja megnyugtatni: átveszi a kicsi állapotát, de ugyanakkor messze nem olyan kétségbeesett vagy feszült mint ő, így tudja szép lassan kivezetni ebből az állapotból.

Egyik fontos történése ezeknek az együttléteknek az élménymegosztás, a csecsemő már ekkor tapasztalatot szerez arról, hogy milyen állapotait és hogyan tudja közölni környezetével.
Az anya ráhangolódásának megszakadását a már 3 hónapos csecsemők is lereagálják és aktív erőfeszítéseket tesznek a helyzet visszaállítására. Pl. a fapofa kísérletben: az együttlét közepén arra kérik az anyát, hogy egy ideig teljesen merev, kifejezéstelen arccal vegyen részt. A csecsemők láthatóan megzavarodnak, enyhe izgalommal, visszahúzódással válaszolnak és kísérletet tesznek arra, hogy újra kapcsolatba vonják az anyát. Egy másik érdekes kísérletben a baba élénken játszik, a mama ennek ritmusára finoman ütögeti a fenekét, nem történik semmi, a játék folyik tovább. Ha azonban a mama ütögetése ettől a ritmustól eltér, a csecsemő abbahagyja a játékot és ránéz, mintha azt kérdezné: mi történt? Mi folyik itt?
Az együttlétek, gondozási helyzetek gyakran ismétlődnek, hasonló mozdulatok, hangok, testtartások kíséretében, amiből egy idő után kialakulnak bizonyos forgatókönyvek. Később azután, ha valami nem ennek megfelelően történik, a pici már jelzi is.
Mire a gyerek elér a beszéd időszakához, már rengeteg tapasztalattal rendelkezik a társas kölcsönhatásokról, az élményei megoszthatóságáról, a részéről kívánt aktivitás és figyelemfelkeltés módjairól, minőségéről. Tulajdonképpen a beszédének jellemzői már „csak" ezt tükrözik.

A beszéd ugyanakkor az élménymegosztás egy új módja is: az együttlétet erősíti, hiszen a szavak, amiket a mama és gyermeke közösen használ és ÉRT, azt ketten alakították ki, kettőjüknek ugyanazt jelenti. Pl. iszi: összekapcsolódik az ivás különböző egyéni helyzeteivel, tapasztalataival a kettőjük életében. De az általános szavaknál is így van. Minden egyes szó a szülővel való kapcsolatot szilárdítja meg. Természetesen ennek frusztráló, feszültségkeltő időszakai is vannak, melyek később szintén kapcsolati információvá alakulnak.

Az önmagunkról tapasztalt vagy a másikkal együtt megtapasztalt élmények nagy része azonban kifejezhetetlen a nyelvvel, a beszéddel, mert nem önthető szavakba. Lehet, hogy talán ezek egy része jelenik meg a beszéd ill. a hang különböző jellegzetességeiben, ott próbál utat törni magának.

Ha magnóról hallgatnánk emberi hangokat minden nehézség nélkül felismernénk: gyermek vagy felnőtt, nő vagy férfi, egészséges vagy beteg ember hangját halljuk.

Milyen a diszfóniás gyermek hangja?
Túl mély, túl hangos, nem cseng (a felhangrendszer spektrális tartománya sérült), a zöngehang tisztaságának a hiánya a legjellemzőbb. Egyesek a rekedtséggel azonosítják, de a szakemberek döntő többsége elkülöníti ettől, hangsúlyozva, hogy nem csak zörej jellemzi, de hangmegtörés, hirtelen dallamváltozás, az alaphangmagasság bizonytalansága is megfigyelhető. (Pataki László). A beszédhang terhelhetőségének csökkenése a legjellemzőbb.

A diszfónia az egészséget befolyásoló általános betegség, tehát egyáltalán nem jópofa gyerekhang. A beszédhangképzés olyan zavara, mely szervi szimptómák hatására és/vagy működésbeli zavarok nyomán alakulhat ki.

Szervi hátterű gyermekkori diszfónia jelképes ábrázolása- a kisfiú a képen a központi idegrendszert, a hangszer a beszédszerveket szimbolizálja. Tehát rossz, sérült a hangszer, azért nem tud rajta játszani.
Organikus diszfóniáról beszélünk gyulladás, trauma, tumor, hangszalagbénulás, stb. esetén. Ezt foniáternek kell kezelnie, s mikor megszűnt az organikus ok, akkor kezdődhet a hangterápia logopédus segítségével.

Működési zavar áll a gyermekkori diszfónia hátterében jelképesen ábrázolva- a kisfiú a képen a központi idegrendszert, a hangszer a beszédszerveket szimbolizálja. A hangszer ép, a kisfiú mégis rosszul játszik rajta. Helytelen használat következtében viszont a hangszer sérülhet.
A funkcionális diszfónia a központi idegrendszer zavara.

A rekedtségtől való elkülönítés legfőbb jellemzője tehát, hogy a diszfónia sima felszínű, ép, jól mozgó hangszalagok esetén is létrejöhet. A helytelen hangképzés következményeként pedig hangszalagcsomók jelenhetnek meg, ez azonban másodlagos tünet.

Ha három hétnél tovább fenn áll az ilyen rekedtes hang, azonnal foniáterhez kell fordulni. Ő határozza meg, hogy organikus eredetű-e a hang elváltozása vagy működésbeli zavar-funkcionális diszfónia áll-e fenn.

Pszichoszomatikus betegségek:

E betegségek lényege, hogy a belső feszültségek, problémák testi tünetekben jelentkeznek. Bekategorizálásuk igen nehéz, mert ha nem szigorúan vesszük, akkor minden betegség pszichoszomatikus, mert lelki oka lehet. Mechanizmusa az áttevődés testre, mert tudatosan nem vállalható fel a mögöttes lelki probléma, nem tudatosulhat.
Ilyen értelemben említenek az irodalomban kritikus életkorokat, ahol épp az életkori sajátosságok kedveznek a pszichoszomatikus betegségek kialakulásának. Ilyen a kisiskoláskor, az erős elhárítások, a külső elvárásoknak való megfelelés miatt. A belső konfliktus nem nyilvánulhat meg nyíltan, ezért kerülő úton jelentkezik. Pl. bepisilés, tik, fej és gyomorfájások. Ezekben az esetekben a magatartás általában jó maradhat, a tünet azt nem érinti, tehát nem mondható, hogy a gyerek rossz. Ez fontos ebben az életkorban.

A diszfónia nem tipikusan pszichoszomatikus betegség, de annyiban köze van hozzá, hogy sokszor a belső feszültségek (érzelmi töltet) okozzák a hangképzés technikai zavarát, ami a későbbiekben már testi elváltozásokat is okozhat pl. hangszálcsomók kialakulását.

Rokonságot mutat a dadogással, ami pszichés eredet esetén sokszor az elfojtott agresszió vagy szorongás megjelenése a beszédben. Gyakran együtt jár bizonyos tikekkel, főként hangadással járó tikkel, ami szintén a belső feszültségek feldolgozatlanságából fakadó tünet.
A diszfónia esetében kritikus életkornak az 5-6 éves kort találták, ami szintén összefüggésben lehet ennek az életkornak a sajátosságaival: ekkor ér véget az azonosulás fontos időszaka, mikor a gyerekek a szülők normáit belsővé teszik, és ettől kezdve már belső indíttatásból akarnak annak megfelelni. Vagyis bűntudatuk lesz, ha nem viselkednek jól. Ez a belsővé tétel azonban nehéz és sok belső konfliktust okoz, belső feszültségekkel, szorongásokkal, indulatokkal.
Másik tipikus életkor a 3 év, ami a szülők által is jól ismert dackorszakhoz kötődik és szintén erős indulatokat idéz elő.

Funkcionális diszfónia esetén a mi komplex terápiánk kezdődik el. (logopédus és pszichológus folytat párhuzamos terápiát időnkénti foniátriai kontroll mellett).

A felvétel feltételei: foniátriai diagnózis, hogy kizárjuk a szervi elváltozást, mint elsődleges okot, hallás vizsgálat, mert csak is akkor lehet tökéletes a hang, ha a hallás is az.

Vizsgálat: anamnézis a szülővel (nem csak a hangot diagnosztizáljuk, hanem az egész gyermeket)- ugyanígy a terápia az egész személyt veszi figyelembe, nem csak a hangra korlátozódik.
A terápia kulcsa a tudat és a tréning (home trening).

A helyes mérték, az erők egyensúlyának megtalálása és alkalmazása a lényeg. Hiszen a hang az erők- a levegő nyomása, a hangszalagok tónusa és a rezonancia kiterjedése- közötti egyensúly eredménye. Ezért elavult az a nézet, hogy a diszfónia felosztható hiperfunkcionális (a hangképző izomzat túlfeszítése) és hipofunkcionális (a hangképző izomzat gyengesége) hangképzésre. Minden esetben az egyensúly bomlik meg (lehet, hogy a nyak izomzata, a vállöv izomzata túl feszes, azonban valószínű, hogy ugyanebben az esetben a rekeszizomzat túl renyhe működésű).

Terápiánk oki kezelésen alapul. Úgy véljük, gyermekkorban okkal bolydul meg a működés egyensúlya.

Miért éppen a hang? Miért kiabál?
Erre nincs egyértelmű válasz, tapogatózik a tudomány is.
Lehet, ami a dadogás esetében gyakran előfordul, hogy korábbi szájjal vagy beszéddel kapcsolatos traumák állnak a háttérben, bár ezt saját tapasztalataink nem igazolták.
Ok lehet az, hogy a hangadás kezdettől fogva meghatározó formája az érzelmek, belső állapotok kifejezésének, így már akár csecsemőkortól kezdve fennállhat valamilyen elváltozás.

A gyerekek sajátosságai:

- Viselkedésük túlkontrollált
- Erős megfelelési vágy
- Rivalizálás
- Szorongás
- Intimitásuk zavart
- Érvényesülési vágy, irányítási szerepre törekvés
- Ambiciózus szülők

Egyéni adottságok, megküzdési stratégiák pl. ugyanaz a helyzet az egyik gyereknek megoldhatatlan gond, a másik pedig könnyedén átlépi.

Kántor Emese - pszichológus
Kákonyi Tímea - logopédus

Forrás:
Kákonyi Tímea