Bárczi Gusztáv

(Nyitraudvarnok, 1890. szept. 13. - Bp., 1964. aug. 9.): gyógypedagógus-orvos, Kossuth-díjas (1953)

Tanulmányai:
Léván szerzett tanítói (1910), Budapesten gyógypedagógiai tanári (1913), A Pázmány Péter Tudományegyetemen orvosi, (1921), majd fül-, orr-gége szakorvosi diplomát.

Pályája:
Pályakezdőként és folytatólag (1913-1942) Budapesten különböző gyógypedagógiai intézményekben (vakokat, siketeket, nagyothallókat, értelmileg sérülteket és beszédhibásokat) tanított,
Török Bélával létrehozta Bp.-en a Nagyothallók Intézetét, párhuzamosan tanított (1934-től) a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán és tevékeny részt vett a fővárosi iskolaorvosi intézmény megszervezésében is. 1935-től a gyógypedagógiai ügyek referense a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban.
1936-tól tanár, 1937-től ig. a bp.-i Gyógypedagógiai Nevelő Intézetben. 1942-63-ban a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola igazgatója, 1946-tól tanszékvezető tanára is. 1953-tól országgyűlési képviselő.

Tudomáynos tevékenysége:
Tudományos kutató- és szakmai alkotómunkája főként a hallási és értelmi fogyatékossággal élőkre terjedt ki, eredményeit az egyetemes gyógypedagógia története is számon tartja.Az értelmi fogyatékosság problémájával foglalkozva új elméleti és gyakorlati eredményekhez jutott. E területen kifejtett munkássága különösen a Német Demokratikus Köztársaságban közismert, ahol 1958-ban személyes irányításával szervezték meg a brandenburgi imbecillisek intézetét Bárczi-Haus néven. A surdomutitas corticalis (agykérgi siketnémaság) gyógypedagógiai befolyásolására kialakított eljárása a ma már világszerte elterjedt hallásnevelés úttörőjévé tette. Kiemelkedő a közegészségügy, az iskolaegészségügy és a szociálpoitika területén végzett tevékenysége. Gyógypedagógiai általános elméleti munkássága is számon tartott. Az 1975-ben róla elnevezett Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola a II. világháború után az ő vezetésével épült ujjá és vált újra nemzetközi hírűvé. Életművében a gyógypedagógus-képzés központi helyet foglalt el. Iskolateremtő tudós, karizmatkus pedagógus személyiség volt. Halála után nevét több (külföldi és hazai) gyógypedagógiai intézmény is felvette.

Főbb művei:
Surdomutitas corticalis (VI. Nemzetközi Phonetikai és Beszédgyógytani kongresszuson tartott bemutatás és előadás, Bp., 1934); A surdomutitas corticalis gyógypedagógiai befolyásolása (Magyar Gyógypedagógia, 1935. 4-5. sz.); Hallásébresztés-hallásnevelés (a Siketnémák és Vakok Oktatásügye, Vác, 1937. 9-10. sz.); Általános gyógypedagógia (Bp., 1959)

Szakirányításával több film is készült (Tanuljunk meg baba-nyelven; Elsősegély; A gyógypedagógiai rehabilitáció Mo.-on pillanatképekben stb.)

Irodalom:
Szentgyörgyi Gusztáv: Bárczi Gusztáv (Gyógypedagógia, 1964. 5. sz.); Gordosné Szabó Anna: Bárczi Gusztáv (Pedagógiai Szemle, 1964. m. sz.).

Forrás:
Magyar életrajzi lexikon