Az élettani dadogás

Az élettani dadogás tünetei 2-3 éves korban lépnek fel, amikor a beszédfejlődés a mondatokban való kifejezésnél tart. Rendszerint klónusos megakadások jellemzik, ha tónusok előfordulnak, az már a tényleges dadogássá válást jelzi. A görcsök csak a nyelvre és a szájtérre korlátozódnak, a gége, a hangszalagok nem érintettek, együttmozgások nincsenek, és a gyermekben még nem alakult ki beszédfélelem.
Oka lehet a beszédmozgások gyakorlatlansága, a gyermek gyorsabban szeretne beszélni, gyorsabban áramlanak a gondolatai, mint ahogy azt képes motorosan kivitelezni. Okozhatja még a szókincs fejletlensége: a gyermek nem tudja a megfelelő szót aktivizálni, ezért ismételgeti az utolsót.
Az élettani dadogás a gyermekek 80 %- nál előfordul, a beszédelsajátítási folyamat természetes velejárójának tekinthető. Természetes körülmények között 6-9 hónap alatt lezajlik, magától elmúlik.

Az élettani dadogáshoz való szűkebb és tágabb környezeti viszonyulás döntő. Ekkor ugyanis a gyermek még nem veszi észre a megakadásait, csak ha a környezet felhívja rá a figyelmét. Ha figyelmeztetik, javítgatják, akkor egyre görcsösebben fog figyelni a beszédére és előbb-utóbb ténylegesen dadogóvá válik. Viselkedésünkkel, hozzáállásunkkal tehát megelőzhetjük vagy elmélyíthetjük az igazi dadogást, ezért fontos tudnunk, hogy mit nem szabad tennünk ekkor:
Sose mondjuk gyermekünknek, hogy dadog, akkor se tegyünk ilyen megjegyzést, amikor a gyerek látszólag nem figyel ránk, hanem pl. játszik. Nagy önfegyelmet igényel, de arra is ügyelnünk kell, hogy se mimikánkkal, se gesztusunkkal ne áruljuk el a gyermek beszédével kapcsolatos kétségeinket. Ügyeljünk arra, hogy gyermek jelenlétében senki ne beszéljen arról, hogy hogyan beszélt aznap gyermekünk!

Ne javítsuk az akadozva, ismételgetve kiejtett szót, mondatot! Ezzel csak ráirányítjuk a gyermek figyelmét beszédére. Mivel a gyermek szeretne szüleinek „megfelelni", igyekezni fog „jobban" beszélni, ezáltal az érzelmi feszültség izomfeszültséggé alakul, mely könnyen vezet az igazi tónusos dadogásig.
Ne produkáltassuk vendégek, rokonok jelenlétében a gyermeket! A gyermek ilyenkor félelmében feszültté, szorongóvá válik és esetleg sokkal rosszabbul teljesít, mint máskor.
Hagyjuk meg gyermeknek a spontán beszéd örömét, annyit mondjon, amennyit ő szeretne. Ne legyen kötelező a beszámolás az óvodában történtekről, tanultakról!
A beszélő gyermeket sose szakítsuk félbe, mindig legyen ideje, hogy nyugodtan kibeszélhesse magát; sose érezze, hogy sietnie kell a beszéddel, mert különben nem hallgatják végig. Ne siettessük a gyermeket, ne érezze, hogy gyorsan kell beszélnie, mert a sietség is fokozza a feszültséget!
Figyeljünk arra is, hogy ne legyen ideges, hangos jelenetek tanúja a gyermek. Ezek félelmet keltenek benne, és mint minden izgalom, ez is kihathat a beszédére.
Ne legyen az otthoni beszéd túl hangos! Állandó figyelmeztetés helyett hangerőnkkel is nyújtsunk megfelelő példát. Ha megoldható, ügyeljünk arra, hogy ne legyen beszédhibás a gyermek környezetében, hiszen a rossz beszédpélda nem alkalmas utánzásra.
Ne fárasszuk túl se szellemileg, sem fizikailag a gyermeket, gondoskodjunk nyugodt és megfelelő időtartamú alvásról, pihenésről, és rendszeres napirendről.

Mi tehát a teendőnk?

Nyújtsunk gyermekünk számára utánzásra alkalmas, nyugodt, halk, dallamos, tiszta beszédpéldát. Ha észleljük gyermekünk megakadását, segítsük őt, ismételjük el az általa elmondottakat természetes, de kicsit más formában. Ha fáradtnak látjuk gyermekünket, beszéltessük kevesebbet. Ha nyugtalan, sír, kiabál, türelmesen nyugtassuk meg, ne legyünk mi is türelmetlenek, mert ez csak fokozza a gyermek feszültségét.
Bábozzunk otthon is, hiszen a dadogó gyermekek jobban beszélnek, ha szerepet játszanak, ezáltal kilépnek önmagukból, kijátszhatják vágyaikat, szorongásaikat, figyelmük elterelődik a beszédről. A dadogó beszéde jobb, ha énekel, ezért énekeljünk sokat gyermekünkkel! Azon kívül, hogy eltereli a figyelmet a beszédről, a szókincset is gyarapítja, valamint fejleszti a ritmusérzéket. Ha módunk van rá, kössük össze az éneklést testmozgással! Mondjunk sok verset, mondókát közösen, ha lehet testmozgással összekötve!
Az élettani dadogás egyik oka lehet a nem megfelelő szókincs, ezért nézzünk együtt sok képeskönyvet, mesefilmet. A szókincsbővítés hosszadalmas feladat, egy szó csak 40-50 meghallás után épül be a gyermek passzív szókincsébe, tehát csak megérti a szót, de ő még nem használja. Az aktivizáláshoz még többszöri ismétlés szükséges. Egy-egy alkalommal csak 2-3 új szóval terheljük a gyermeket.
Próbáljuk gyermekünket minél több sikerélményben, elismerésben részesíteni, fokozzuk önbizalmát!
Növeljük a gyermek biztonságérzetét, pl. ha mesélni szeretne nekünk, üljünk mellé, és úgy hallgassuk őzt végig. Oldjuk föl a nap végén a napi feszültséget a gyermekben! Erre különösen jó az esti mese, melynek sosem szabad elmaradnia. Nagyon jó, ha mese formájában a napi eseményeket, a gyermek számára fontos helyzeteket meséljük el, mintha az mással történt volna. Tartsuk távol a gyermeket a félelmet, feszültséget keltő helyzetektől!
Ha mindezek ellenére gyermekünk beszédhibája állandósul, ne próbáljuk meg otthon korrigálni, forduljunk szakemberhez!

Kiss Andrea

Forrás:
Kiss Andrea, Baba Patika 2005. november