2004. 12. 27. 00:00
A cikk értéke:
Az 1940-es években, a II. világháború időszakában a logopédia alakulása újabb megtorpanásra kényszerült. Újabb fellendülés az 1950-es évektől történt.
Ebben az időszakban a logopédia új keretek között kezdett működni. A fővárosban kihelyezett tagozatokat szerveztek néhány kerületbe. A beszédjavító munka fejlődésének jelentős állomása volt ekkor az az utasítás, amely szabályozta a beszédjavító tanfolyamokkal kapcsolatos legfőbb ismérveket. Az 1955-ben kiadott OM rendelet (az 58/1955 sz.) szabályozta átfogóan a beszédjavító tanfolyamok szervezését és ellátását, mely szerint minden működő gyógypedagógiai intézmény mellett szervezhető tanfolyam a beszédhibák javítására. Szabályozta a növendékek létszámát, a tanfolyamok anyagi hátterének biztosítását; és az utasítás kimondta, hogy "beszédjavító munkát csak gyógypedagógiai tanár végezhet".
Fontos állomás a logopédia fejlődéstörténetében, hogy 1968-ban az országban a fővárosban a Beszédjavító Intézetben szervezték meg először a nevelőotthonok logopédiai ellátását. A logopédusok szakmai irányítását a Beszédjavító Intézethez csatolták, így biztosítva a kettős kötődést: a nevelőotthoni feladatrendszer és a logopédiai szakmai feladatok együttes érvényesülését.
Az 1960-as évektől a logopédia fontossága széles körben elterjedt, országosan ismertté vált. A fővárosban nagyrészt megoldódott, vidéken javult a logopédiai ellátottság. Kialakult a logopédiai terápia országosan alkalmazott módszertana.
Az ország logopédiai ellátottsága az 1970-es évek elején még mindig kedvezőtlenül alakult. Magyarországon az 1961. évi III. (oktatási) törvény megjelenéséig az ép és fogyatékos gyermekek alsó fokú iskoláinak tantervei között az eltérések kifejezettek voltak. Ezután egyre inkább a közelítési tendencia kezdett érvényesülni.
Forrás:
Wagnerné Hámori Judit: A Fővárosi Beszédjavító Intézet története, in.: 110 év Múlt és jelen a Fővárosi Beszédjavító Intézetben, Budapest, 2004.