A kiejtés a beszédtechnika harmadik területe. A hangadás, a légzés kevésbé kötődik az anyanyelvhez, bár nyelvenként változik a hangadás mikéntje is, de a kiejtés mutatja a legnagyobb eltérést. Artikulációs bázisnak hívják azt a beszédmozgásrendszert, amely egy-egy nyelv akusztikumát megteremti.

A légzés a rekeszizom segítségével a tüdőben történik, a hangadás a hörgőkön, a légcsövön áradó levegőből a gégében jön létre, ahol a hangszalagok megrezegnek, s a hang a szájüregben formálódik hangzóvá. A kiejtés a toldalékcsőben zajlik. Ez három üregből áll: garatüreg, szájüreg, orrüreg. A garat olyan, mint előszobája az orrnak és a szájnak, s a lágyszájpad mozgásától függ, hogy a garaton keresztül érkező levegő az orron vagy a szájüregen keresztül távozik -e.

Az érthetőség alapja a pontos kiejtés. Szélesebben kell ejteni a magánhangzók közül főleg az á-a-e hangokat. Érdemes odafigyelni és vigyázni a szóvégi k, t hangokra. Az sz-z-c hangok hanyag ejtése pösze ejtést vonhat maga után, az r hang peregjen erősen. Kerüljük a tájejtést. Figyeljük az ékezeteket, ügyeljünk a ritmusra, a hosszú szavakat fontos gondosan ejteni, mert gyors tempó esetén gyakran elnyelünk egy-egy szótagot.

A hangok két nagy csoportja a magánhangzók és a mássalhangzók

Magánhangzók

A magánhangzókat főként nyelvvel és ajakkal képezzük, de szerepe van az állkapocsnak és a gégének is. Ezek a hangok úgy keletkeznek, hogy a gégéből áradó hang (zönge) a szájüregben az ajkak formálása, az állkapocs és a nyelv elhelyezkedése következtében sajátos színt kap.

• Ajakkerekítéses hangjaink: összecsücsörített szájjal képzett hangok, (ű), (ü), (ú), (u), (ő), (ö), (ó), (o) és az (a);
• Ajakréses hangjaink: szélesre húzott ajkakkal képzett hangok, (í), (i), (é), (e) és az (á). Ha csak az ajkak vennének részt a képzésben, akkor az (u)-(ü), vagy az (o)-(ö) hangok között nem volna különbség, de a nyelv is módosítja a szájüreget, megváltoztatva a képzés helyét, kisebb vagy nagyobb teret hagyva a rezonanciának.

• Magas nyelvállású hangjaink: az (i), (u), (ü),
• Középső nyelvállású hangjaink: az (é), (o), (ö),
• Mély nyelvállású hangjaink: az (a), (e),
• Legmélyebb nyelvállású hangjaink: az (á).

• Előre és hátra is mozdul a nyelv:
  • legalul, hátul jön létre az (á),
  • alul, elöl jön létre az (e),
  • hátul az (a),
  • középen, elöl az (é) és (ö),
  • hátul az (o),
  • elöl az (i) és (ü),
  • hátul az (u).

(Az írásban nem jelölt, de a kiejtésben szerencsére még meglévő zárt (ë) hang a képzés módját tekintve az (e) és az (é) közé eső, rövid kiejtésű (é)-szerű hang.)

A magánhangzók egyik leggyakoribb ejtéshibája a zártszájúság, motyogás. Ez gyakran az első fogak hibáival függ össze, a beszélő önkéntelenül is palástolni igyekszik fogsora esztétikai hiányosságait. Egy másik gyakori hiba a helytelen hosszúságú, rossz ritmusú magánhangzóejtés. Az (á) és az (é) mindig legyen hosszú, az (a) és az (e) pedig mindig rövid, természetesen ez vonatkozik a többi párra is.

Mássalhangzók

A mássalhangzók lehetnek:

• zöngések: a gégében keletkezett hang alakul hangzóvá,
• zöngétlenek: a gégét hangtalanul elhagyó levegő alakul hangzóvá - a (h) kivételével, amely csak a gégében keletkezik -, s a szájüregben keletkező zár, rés vagy pergés által jönnek létre.

Úgy képezzük ezeket a hangokat, illetve zörejeket, hogy a levegő kiáramlását akadályoztatjuk, s ez az akadályozott levegő hanghatásokat kelt.

• Zár pattan fel - zárhangok:
  • (p) és a (b) ajakhang,
  • (t) és a (d) nyelvvel képzett fog-, illetve fogmederhang,
  • (k) és a (g) nyelvközéppel pattintott szájpadláshang képzésekor.
• Rés szűri a levegőt - réshangok:
  • a (f) és a (v) ajak-foghang,
  • (s), az (sz), a (z), és a (zs) fog-, illetve fogmederhang,
  • a (j), és a már említett (h) gégehang képzésekor.
• A kezdeti zár résre nyílik - zár-rés hangok:
  • a (c)-(dz)-nél, a (cs)-(dzs)-nél és a (ty)-(gy)-nél.
• A zár nem nyílik fel - orrhangok:
  • az (m), az (n) és az (ny) esetében.
• Nyelvhegyi pergetéssel - pergő hang:
  • az (r) jön létre.
• Nyelvhegyi emeléssel- oldalréshang:
  • az (l) hang jön létre.

A kiejtésgyakorlatok célja a magánhangzók és mássalhangzók pontos, tiszta ejtésének kialakítása, a hangkapcsolatok szabályos ejtésének gyakorlása, a szabályos beszédritmus megteremtése és a pergő, tiszta szövegmondás kialakítása.

Forrás:
Montágh Imre: Nyelvművesség (A beszéd művészete), Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1989.
Montágh Imre: Tiszta beszéd. Beszédtecnikai gyakorlatok. Holnap kiadó. 1999.
Deme László: A beszéd és a nyelv, Tankönykiadó, Budapest, 1984.
http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/annus/beszed.htm