A beszéd tanszék munkája

Ahogy egyetemünk szellemisége megváltozott és helyet kaptak az új iránti törekvések, a valamikor intézményes keretek között elképzelhetetlen művészi irányok oktatása, fiatal, régebben az "alternatív" jelzővel perifériára szorított rendezők bevonása a már-már betokosodot, több évtizede mozdulatlan képzésbe, a technikai tudás igénye is más lett.

Hagyományosan egy színész és egy logopédus-beszédtechnikus dolgozik az osztályokkal. A régi oktatás meglehetősen statikus és fantáziátlan volt, a művész-tanár saját ízlése szerint mondatott verseket, monológokat a hallgatókkal, miközben a beszédtechnika tanárra hárult a technikai tudás teljes átadása. Így unalmas, de főként alapos technikai tudást nélkülöző vizsgák születtek, ahogy a színházi világból is hiányzott az igény a színes, mindent kifejezni képes tudásra. Hozzá kell tennem, hogy néhány évvel ezelőtt sokkal jobb beszédállapotban érkeztek a fiatalok a felvételire, a klasszikus beszédoktatás során megtanultak szép, barna középhangon beszélni és egészen jól fogalmazni olyan szövegeket is, amit talán nem is értettek. Ez ma azonban kevésnek bizonyul.

A technikai képzés megújítása sokkal több időbe telik, mint a művészet "friss szelét" befogni a színészmesterség oktatásába. A technikai tárgyak komoly szakmai felkészültséget igényelnek, tovább kell gondolnunk, tovább kell képeznünk önmagunkat, logopédusainkat. Az elmúlt néhány évben Hegedűs D. Géza tanszékvezető egyetértésével, ha lassan is, de mozdulni látszik az oktatás, Gálffi László tanár úrral, logopédusaink leleményeivel mindent meg is teszünk ezért.

A Színház-és Filmművészeti Egyetem beszéd tanszékén én magam 2000-ben kezdtem dolgozni, jelenleg minden prózai színész osztályban és egy zenés osztályban tanítom hivatalos nevén a „művészi beszéd és beszédtechnika" tantárgyat. A tárgy neve olvasatomban, nem hivatalos néven, az „integrált színészi kommunikáció" nevet kapta, ahogy a színészeknek írt könyvem alcíme is ez.

Megpróbáltam összefoglalni mindazt a gyakorlati, technikai tudásanyagot, melyet egyetemünkön a művészi ízlés és a tehetség nevelése mellett, illetve annak biztos alapjaként tanítani lehet. A beszéd - mint a legkifejezőbb színészi kommunikációs eszköz - szolgál alapjául ennek a módszernek, de nem önmagában állva, kiragadva a többi eszközünk - a mozgás, mimika, ének, zene és a művészi fantázia fejlesztésének - együtteséből.

A kezdetektől tanítom mindezt együtt. A testünkkel és hangunkkal kifejezzük magunkat, testünk hol gesztikulál, táncol, sportol, pihen, hangunk hol beszél, hol énekel, vagy zajt kelt, attól függően, hogyan tudjuk legkifejezőbben átadni gondolatainkat és érzelmeinket a közönségnek ezen eszközök segítségével. Közlési energiánknak kell olyan hőfokon működnie, hogy testünk megtalálja a legpontosabb kifejező eszközt az adott gondolathoz. Ehhez nagyon színes, pontos, sokoldalú technikai tudásra van szükség. Ennek megtanulása nem korlátozódhat a beszédtechnika órákra, hanem mindenütt jelen kell lennie, hogy együtt forrhasson, automatizálódhasson a növendék művészi fejlődésével.

Forrás:
Illés Györgyi, egyetemi oktató