2004. 12. 27. 00:00
A cikk értéke:
Számszerű adatok bizonyítják a logopédiai hálózat fejlődését: országosan 1983-ban már 20361 tanuló részesülhetett szervezett logopédiai kezelésben. Összehasonlítva a korábbi évek adataival látjuk, hogy az elmúlt időszak fáradozásai a logopédiai munka mennyiségi és minőségi fejlődését hozták.
1981 szeptemberétől kezdődött meg a logopédia regionális szakfelügyeleti rendszerének kiépítése. Ezekben az években a logopédiai hálózat terjeszkedése nyomán már a nagyobb községekben is megjelentek a logopédiai álláshelyek. Ennek eredményeként 1988-ban további hálózatbővítés történt, ugyanis ettől az évtől vidéken is több gyógypedagógiai és beszédjavító központ alakult (pl. Zalaegerszeg, Gödöllő, Székesfehérvár).
A nyolcvanas években elindult törekvés folyamányaként jelentős fordulat következett be hazánkban a '90-es évektől a gyógypedagógiai meghatározásokban. A hangsúly ekkor már nem a fogyatékosok defektusorientált diagnosztikáján és kategorizálásán volt, hanem a meglévő erősségekre koncentráló fejlesztésorientált elemzésén. A változó kifejezések mögött már megváltozott gondolkodás húzódott, melyet előidézett többek között a normalizációs elv, a jogi esélyegyenlőség biztosítására irányuló törekvések és a fogyatékos gyermekek jogainak elismerése. 1998-ban jelenik meg itthon antidiszkriminációs kerettörvényként a fogyatékosok esélyegyenlőségét biztosító törvény (1998. év. XXVI. Tv. A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról). Ezek a törvényi változások adhattak alapot és esélyt a gyógypedagógián belül a logopédia továbblépésének.
A rendszerváltás után a fenntartók elbizonytalanodtak a logopédia szakterületét illetően, azonban 1990-ben logopédiai állásfoglalás született. Az 1993. évi LXXIX. Törvény a közoktatásról a szakma "jajkiáltását" figyelembe véve, a logopédiát a szakszolgálatok körébe sorolta, s mint kötelező alapellátást az önkormányzatok feladatává tette. Ennek ellenére találkozhatunk azzal, hogy a finanszírozó források hiányában vagy szakmai hozzá nem értés esetén nem mindig tudják a helyi igényeknek megfelelő szempontokat figyelembe venni, s így előfordulhat, hogy maradnak ellátatlan területek az ország egyes pontjain.
Az intézményes beszédjavításban történő további változásokat a törvények módosulása és a logopédia tudományok közt betöltött helye határozta meg. Előzménye, hogy a '70-es évekig a beszédjavítás kizárólagosan gyógypedagógiai megközelítésű volt, a logopédusok általában a gyógypedagógiai intézmények alkalmazottai voltak. Ekkor még az általános pedagógia nem ismerte fel ennek a területnek a jelentőségét, s így nem is igényelte jelenlétét. Azonban a logopédiai kutatások eredményei, főleg az olvasás-írás zavarainak kezelése terén feltárt ismeretek a beszédjavító tevékenység integrálódását hozták az általános pedagógiába és intézményeibe.
Amíg korábban logopédiai csoport csak gyógypedagógiai intézményben illetve ahhoz kapcsoltan működhetett, addig ma nagy utat tett, s megteremtődött a logopédia térnyerését biztosító törvényi háttér, s így sajátos helyet foglalhat el a közoktatási rendszerben. Az imént említett Közoktatásról szóló 1993. évi törvény és annak az 1995. évi CXXI. törvénnyel, az 1996. év LXII. Törvénnyel, valamint az 1999. év LXVIII. Törvénnyel módosított szövege egyrészt meghatározzák a napjaink beszédjavítására vonatkozó irányelveket; másrészt a törvény értelmében a logopédia része lehet egyfelől gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményi hálózatnak, másfelől mint pedagógiai szakszolgálat számos megjelenési formában és helyen segítheti a gyermekeket.
Forrás:
Wagnerné Hámori Judit: A Fővárosi Beszédjavító Intézet története, in.: 110 év Múlt és jelen a Fővárosi Beszédjavító Intézetben, Budapest, 2004.